Régebben sokat kirándultunk a szüleimmel, vízparton, erdőben, sőt gyakran a hegyekben is túráztunk. Amióta megszületett a húgom, nem tudtunk sehova se menni, mert ő még pici baba, még járni se tud, nem lehet magunkkal hurcolni. Anyukám éjjel-nappal vele van, és ettől én egy kicsit szomorú vagyok. Persze szeretem Dorkát, meg majd játszok is vele, ha nagyobb lesz.

Vége a szomorúságnak

Apukám észrevette, hogy mostanában gyakran rosszkedvű vagyok. Leültünk beszélgetni, mint férfi a férfival. Addig kérdezgetett, hogy mindent elmondtam neki őszintén. Ekkor egy óriási ötlettel állt elő: menjünk el csak mi ketten kirándulni. Anyával is megbeszélték, hogy most nem alszunk ott, csak reggel megyünk, este jövünk. Mire fürdetni kell a tesómat, már itthon leszünk.

Izgatott várakozás, készülődés

Gondolhatjátok, milyen izgalommal vártam a szombatot, számoltam, hogy hányat kell még addig aludni. És persze készültem, előszedegettem a túrázáshoz való dolgokat. A távcsövemet meg az iránytűmet alig találtam meg, úgy elbújtak a szekrényem aljában. A túratérképem mindig kéznél van, mert sokszor nézegetem. Képzeletbeli kirándulásokat szoktam tenni, amikor igaziból nem mehetünk. Kitalálom, hogy honnan hová juthatok el. Szerencsére még nem nőttem ki a jó kis túrabakancsomat, így azt csak kipucoltam, és kitettem a folyosóra, hogy szem előtt legyen. Jó ránézni mindennap. Sajnos a kedvenc hátizsákom már elég kopott, de még nem szakadt ki. Ideje, hogy kilencedik szülinapomra kérjek egy újat, kicsit felnőttesebbet.

Elérkezett az indulás ideje

Bár úgy éreztem, hogy soha nem jön el a hétvége, valahogy mégis szombat lett. Éjszaka alig aludtam az izgatottságtól, reggel korán kipattantam az ágyból, és teljesen felöltözve mentem reggelizni. Csodálkozott is anyukám, mert máskor olyan hétalvó vagyok, alig lehet felébreszteni. Most nem húztuk az időt, kocsiba pattantunk, és meg sem álltunk a Bükk-hegységig. Apukámmal már előre kinéztünk egy könnyebb túraútvonalat, amit pár óra alatt meg lehet tenni.

A nagy túra

Imádtam apával kettesben barangolni az ösvényeken, keresni a túrajeleket. Az is tök jó volt, hogy az erdőben együtt fedeztük fel az ottani élővilágot, növényeket, állatokat. Még cuki mókusokkal is találkoztunk! Szerencsére medvével vagy kígyóval nem, azoktól félnék. Rengeteget gyalogoltunk hegynek fölfelé, hogy meghódítsuk a csúcsot. Csak egy rövid piknikezésre álltunk meg, amikor leültünk a nagy, lapos sziklákra, és megettük az otthonról hozott szendvicseket. Jólesett egy kicsit megpihenni, bár a világért sem vallottam volna be, hogy elfáradtam. A végére persze apa is alaposan megizzadt, de megcsináltuk!

A hegytetőről lenézve szédületes kilátásban volt részünk. Megérte a mászást. Igazi nagy, „férfias” kaland volt, máskor is szívesen jönnék.

Lejegyezte: Laczkó Zsuzsa