A természetes kíváncsiság nyerő

Keverve
PEOPLE TEAM tábor

A megterhelő változásokon keresztülmenő kamaszoknak a középiskola elkezdése nyomasztó, motivációjukra és önbecsülésükre negatívan ható lehet. Legnagyobbakból legkisebbek lesznek, osztálytársaik többsége új, az iskolai gyakorlat más. Az átmenetet könnyíteni lehet előzetes nyílt napon való részvétellel.

A hatalmas mennyiségű információt befogadni képes kamaszoknak az erős tananyag előnyükre válik, bonyolultabb projekteket is képesek teljesíteni, a tantárgyakat nagyobb mélységekig felfedezni. Természetes kíváncsiságukat kihasználva új területekkel, lehetőségekkel lehet őket megismertetni, tudományos, szórakoztató és szakmai programokat szervezni számukra. Idegen nyelvek, zene, dráma, technológia, sportok, önkénteskedés, közösségi szolgálat, nyári táborok segítik a felfedezést és a jövőre vonatkozó tervek szövögetését.

A szövegértési és a matematikai-logikai kompetencia fejlesztésére nagy figyelmet kell fordítani a jól felkészült, hatékony módszereket alkalmazó pedagógusoknak, és jó, ha szülőként is intenzíven részt veszünk gyermekeink iskolai életében. A lefekvéssel és reggeli készülődéssel kapcsolatosan állítsunk fel szabályokat, és várjunk el tőlük jó teljesítményt. Érdemes az iskola házirendjét és pedagógiai programját megismerni. Ne csináljuk meg helyettük a házi feladataikat!

A tizenévesek könnyen figyelmetlenné válnak a növekedési hajrában. Álmodoznak, feledékenyek lesznek, elhagynak dolgokat, elkésnek. Néha elfelejtik beadni az elkészített házi dolgozatot. Segítsünk nekik fontossági sorrendet felállítani, átszervezni időbeosztásukat, jó tanulási szokásokat kialakítani, rendszerezni. Kerüljék az utolsó percre hagyott magolást! A totyogó kis tesót vigyük a másik szobába a tanulási idő alatt.

Mutassuk meg nekik, hogy az iskolában elsajátítható készségeknek hasznát fogják venni a felnőtt életben: mérjük le előttük a szobát az új padlószőnyeghez, lássák, ahogy elkészítjük a havi családi költségvetést, listákat írunk, híreket olvasunk! Ha a gyerek látja, hogy az olvasás fontos számunkra, dönthet úgy, hogy számára is fontos. Olvassuk el az iskolai értesítőket, járjunk szülői értekezletekre, látogassunk iskolai rendezvényeket, ha időnk engedi, kísérőként menjünk az osztálykirándulásra! Ne hagyjuk, hogy gomba módra szaporodjanak a rossz osztályzatok, segítsünk felkészülni a témazáró dolgozatokra, beszéljünk a szaktanárral. A tanulási nehézségekkel küzdő tanulókkal fejlesztőpedagógusok is foglalkoznak.

A kecskeméti PEOPLE TEAM táborainak szervezői elkötelezettek az olvasás mellett, ezért az esti csapatversenyeiken számos könyvet lehet nyerni.

Ez az írás ennek a sorozatnak a 10. része: Így neveld a kamaszodat

Fordította: Dobai Katalin

Forrás: 2.ed.gov

Menü