Egy táborban sok különböző gyerek kerül kapcsolatba egymással. Az természetes, hogy a hasonló környezetből jövők azonnal megtalálják a közös hangot, és összebarátkoznak. De lehetnek-e barátok azok is, akik nagyon eltérő családi háttérrel rendelkeznek?

Három riportalanyunkat erről kérdeztük. Zsófi tízéves, egyedüli gyerek, szüleinek a szeme fénye: – Mondanom sem kell, hogy engem mennyire féltenek, óvnak mindentől. Otthon teljes kényelemben, sőt kényeztetésben van részem. Anyukám sokszor még a reggeli kakaómat is az ágyba hozza. Ezt én nagyon élvezem, de szeretnék kicsit önállóbb lenni. Már évek óta rágom a fülét, hogy jönnék a táborba, de csak az idén engedett el. Azt is csak azért, mert a PT-táborról sok jót hallottunk az ismerősöktől.

A nyolcéves Jolanda Lengyelországból jött, már másodszor tölt két turnust Kecskeméten. Négyen vannak testvérek, ő a legidősebb, talán kicsit érettebb is a koránál. – Én korán önálló lettem, hiszen a kisebb testvéreimre sokszor kell vigyáznom. A szüleim dolgoznak, Anyukám gyakran kéri, hogy segítsek neki. De szívesen teszem, mert nagyon cukik az ikerhúgaim. Az öcsémmel is elég jól kijövünk, bár vele sokat szoktunk veszekedni is. Ő csak egy évvel fiatalabb nálam, már ő is itt táborozik. Én élvezem a szabadságot, itt végre igazán gyerek lehetek.

A szintén nyolcéves Amfana helyzete a legkülönlegesebb hármuk közül, ugyanis ő Afrikából származik. A szüleit még csecsemőkorában elveszítette, de a falubeliek gondoskodtak róla. Ott úgy élnek, mint egy nagy család, mindenki rokon, rengeteg unokatestvére is van. A magyar szülei évekig kint dolgoztak orvosként, és akkor szerették meg a kislányt, aki szintén nagyon ragaszkodik hozzájuk. Már régóta egy családként élnek Magyarországon, sőt azóta egy húga is született. – Az afrikai életemre alig emlékszem, már itt érzem otthon magam. Azért évente visszamegyünk látogatóba. Nem volt könnyű beilleszkednem, de a szüleim mindenben támogattak. Szerencsére a suliban is hamar elfogadták, hogy másképp nézek ki, de hasonlóan gondolkodom, mint a társaim. Itt, a táborban is az a legjobb, hogy egy közös feladat során pillanatok alatt eltűnnek a különbségek, és csak az a fontos, hogy sikerüljön jól teljesíteni. Ezt pedig csak együtt lehet!

Abban mindhárman egyetértettek, hogy ebben a táborban mindenki más, de mégis hasonló, és ha megtalálják az azonos hullámhosszt, a közös cél összehozza a különböző embereket. Így lettek ők is barátok.

Laczkó Zsuzsa írása