Marha jó nyári programok

Kérdezünk
PEOPLE TEAM tábor

Tedd felejthetetlenné a nyarat! Ha nem vagy még 18 éves, vegyél részt a PEOPLE TEAM nyári táborainak valamelyikén – legyen az angoltábor, kézművestábor, robotika- vagy sporttábor, a PT-ben nem csupán okosodni fogsz, de rengeteg élménnyel térsz haza. Az egyik mókussal (animátorral), Balázzsal készítettünk interjút.

Miért fontos a táborozás?

Én úgy gondolom, hogy a táborozás azért nagyon fontos, mert általa egy gyerek rengeteg új és meghatározó élménnyel lehet gazdagabb. A táborozás által a skacok megtapasztalhatják azt, hogy milyen önállónak lenni anyuéktól távol. Ekkor ismerhetik meg igazán a barátságok kialakításának az örömét, és tanulhatnak egyet s mást.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Szerintem maga a PT elsőre a legnagyobb élmény egy gyerek számára, hiszen minden annyira új és varázslatos az elején. Csak annyit szeretnék üzenni, hogy fussatok, és fedezzetek fel mindent, amit a PT csak adhat.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Úgy gondolom, hogy szülőként sosem könnyű elküldeni a gyereket táborba, hiszen akkor nincs otthon, és persze hiányzik. Azt tudom mondani a szülőknek, hogy ne aggódjanak, mert a gyerek a PT-ben a legjobb helyen van.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Minden évben a PT miatt várom annyira a nyarat. A PT már évek óta a nyaram fénypontját jelenti nekem, és pont ezért próbálok jönni minden nyáron. Szokásosan „csak” a legjobbat várom a PT-től, mint ahogy megszoktam.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Tény, hogy a gyerekek valóban lehetnek az ember tűréshatáránál egy picivel túlbuzgóbbak, de a düh meg a stressz sosem jó megoldás. Ilyenkor nem egyedül, hanem csoportosan kell megpróbálni a gyereket elvezetni a programra.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

Szerintem egy cool táborhoz a PT már alapból rengeteg jó hozzávalóval rendelkezik. Ilyen a jókedv, a nevetés, a tábortánc, a marha jó programok, a strandolás, a barátok, a jó zenék, a jó vezetőség, illetve két szó: People és Team.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Először voltam csapatkapitány a narancsokkal, és végigmeneteltünk a csapatjátékokon emelt fővel. Sosem fogom azt elfelejteni, hogy egy hét alatt hogy összekovácsoltam a skacokkal egy marha jól működő kis csapatot.

Tartasz valamitől?

Az őszintét megvallva kicsit tartok attól, hogy nem fogom bírni a szuflát. De abban biztos vagyok, hogy a mókustársaimra számíthatok.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Mit tartogat számunkra ez a nyár, de azt már biztosra tudom, hogy a skacokkal egy hatalmas nagy élményt fogunk teremteni a gyerekek számára.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Képes leszek akadályok nélkül és fáradhatatlanul kibírni a hetet, és mindig segítőkész leszek mindenkivel.

Menü