Kütyük és nyári tábor

Keverve
PEOPLE TEAM tábor

Befolyásolja-e a gyerekek elengedését az okoseszközökön való elérhetőségük megteremtése, és mennyire népszerűek a digitális témák a nyári táborokban?

A vakáció majdnem felét otthon, szervezett program nélkül töltik idén nyáron a gyerekek – derül ki a Yettel és az Explora közös, reprezentatív kutatásából (2022. 05), amelyet 5–11 éves gyerekek körében végeztek. A felmérésből az is kiderült, hogy a mai szülők engedik-e egyedül otthon maradni iskolás gyermeküket a nyári szünetben, illetve milyen arányban döntenek a napközis és az ottalvós táborok esetében.

Öt hét program nélkül

A nyári szünet 11 hetéből átlagosan hat telik el úgy, hogy családi kirándulás, nagyszülőknél töltött idő, táborok vagy egyéb programok színesítik. Öt hetet azonban külön elfoglaltság nélkül töltenek a diákok – az említett felmérés alapján az 5–7 évesek közül csak minden nyolcadiknak engedik meg a szülei, hogy egyedül elmenjen valahová, illetve felügyelet nélkül otthon maradjon, míg a 8–9 évesek már felének, a 10–11 évesek háromnegyedének engedik meg, hogy időnként elmenjenek rövid időre (pl. biciklizni, barátokkal találkozni). Úgy tűnik, vidéken engedékenyebbek a szülők, mivel ott az 5–11 éves gyerekeknek a fele élvez ebben szabadságot, míg a budapestiek közül csak minden harmadik. A kutatás szerint a szülők engedékenyebbek akkor, ha valamilyen eszközön (például telefonon, okosórán) elérhetik a gyermekeiket, és minél idősebb egy gyerek, annál valószínűbb, hogy okoseszközzel rendelkezik.

Így táboroznak ma

A táborozásra is kitért a kutatás: napközis táborokba az 5–11 éves gyerekek közel felét, míg többnapos ottalvós táborokba mindössze 15%-ukat íratják be. A választható tematikák közül a sport- és edzőtáborok a legnépszerűbbek (37%), ezeket követik a kaland- és élménytáborok (29%), a képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig a kreatív táborok állnak. De mi a helyzet a digitális szekciókat előtérbe helyező táborokkal?

Van, ahol ez a legkeresettebb témakör

A felmérés szerint az 5–11 évesek mindössze 7%-át íratják be digitális témával kapcsolatos táborba, ezzel ez a témakör a kevésbé népszerűek között foglal helyet. Előfordul azonban olyan, többféle tematikát kínáló tábor, ahol a legnépszerűbb szekciók pont idetartoznak: ilyenek a PEOPLE TEAM (PT) nyári táborai, amelyek július utolsó hetében és augusztus első felében valósulnak meg, de a gamer- és a dróntáborai egyik turnusára sem lehet már jelentkezni. Sőt, a kecskeméti új generációs táborok első két turnusára ottalvósként egyáltalán nem fogadnak regisztrációt, kizárólag bejárósként jöhetnek a 7–17 éves gyerekek. A 17-féle témával készülő táborok között található a felsoroltakon kívül programozótábor, robotikatábor, illetve egy idei újdonság, a 3D konstruktőrök tábora is, amelyek során minden esetben hasznos és gyakorlatközpontú ismeretekkel látják el a jelentkezőket. Egy ilyen helyen, ahol a kínálat egy része a legújabb technológiákra és a kütyükre épül, természetesen a mobil- vagy okosóra-használatot sem tiltják meg. Palotás Attila „Ater”, a PT táborvezetője a kutatás eredményeit kommentálva elárulta, hogy habár náluk ezt is szabad, azért nem viszik túlzásba a kütyüzést a gyerekek, mivel napközben a választott tematika szerinti foglalkozásokon élik ki alkotókedvüket, délutánonként és esténként pedig annyi program közül választhatnak, hogy nem mindig jut eszébe a gyerekeknek maguktól felhívni a szüleiket: ez azt jelzi, hogy jól érzik magukat, de természetesen a szervezők is tudják, hogy fontos a helyzetjelentés, erre időnként ők is figyelmeztetik a diákokat. Mivel a PT idén 32 éve táboroztat, gyakran előfordul, hogy a mostani anyukák/apukák maguk is PT-sek voltak, ezért tudják, mire számíthatnak – őket is elengedték több napra annak idején a szüleik, így most ők is ezt teszik. Ater megfigyelése alapján a táboraikba jelentkező gyerekek többségét szabadon nevelik, ami valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a szülők gyerekkorukban maguk is nagyobb szabadságot kaptak, tehát nem véletlenül telik be hamarabb az ottalvós keretük. Ide kattintva lehet jelentkezni a PT-be.

Menü