Külön, mégis együtt

Keverve
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Angoltábor, programozótábor, kézművestábor, sporttábor – néhány a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborai közül. Mire számíthatnak még a 7–17 évesek?

Idén is sokszínű választékkal készülnek a táborszervezők. Kisebb és nagyobb iskolások egyaránt megtalálják a koruknak és érdeklődési körüknek megfelelő tematikát. A testvéreknek, barátoknak sem kell elszakadniuk egymástól, hiszen van olyan táboroztató, aki egy helyszínen valósít meg tucatnyi tábort – ilyen a PEOPLE TEAM is.

17 szekció indul

2022-ben a PEOPLE TEAM (PT) alapítványa 17 szekcióval várja a 7 és 17 év közötti gyerekeket. A témafoglalkozások mindegyike 5-10 fős csoportokban zajlik, de a résztvevők a délutánokat és az estéket is együtt tölthetik – ez különösen vonzóvá teszi a PT-t azok szemében, akik ismerősökként érkeznek, viszont más-más témában elmerülve töltenék a délelőttjeiket. A PT három egyhetes turnusa idén július 24–30., július 31. – augusztus 6. és augusztus 7–13. között érhető el.

Táncosok, filmesek, techguruk külön, mégis egy helyszínen

A PT kínálata igyekszik minden olyan témát felölelni, amely érdekelheti az iskoláskorúakat. Az angoltábor alap, hiszen már 32 éve bebizonyosodott, hogy szükség van a PT nyelvtáborára – a 90-es évek elején kezdődött ugyanis a PEOPLE TEAM története, mégpedig egy angoltáborral. A filmestáborba olyan gyerekek jelentkezését várják, akik megismerkednének a mozgóképkészítés rejtelmeivel. A színházi tábor az egyetlen kéthetes PT-szekció, ide olyan középiskolások regisztráljanak elsősorban, akik színészkedéssel vagy rendezéssel foglalkoznának a jövőben, és társaikkal együtt a két hét alatt összeállítanának, valamint a többi táborlakó előtt bemutatnának egy színdarabot, ehhez pedig hajlandóak akár reggeltől estig próbálni. A fotóstábor fotósai nem csupán tanácsokat és eszközt kapnak a kezükbe, mivel a legjobb alkotásaikat kiállítják a kollégium területén. A kézművestáborba már elsős vagy másodikos gyerekek is jöhetnek, a sok-sok technika közül mindenki szabadon választhat, és természetesen hazaviheti az alkotásait. Az írótáborban tiszteletüket teszik elismert magyar költők és írók, és mindenkinek az a célja, hogy fejlődjön azon a területen, amelyet a legjobban a szeret, sőt egészen más műfajban is megmutathatja tehetségét. A brókerek és tőzsdecápák elnevezés egy gazdasági tábort takar, és hasznos lehet mindenkinek, aki be szeretné osztani a zsebpénzét, többet tudna meg a hitelekről, a befektetésekről, a világ- és a magyar gazdaságról. A kuktatábor résztvevői főznek a táborlakókra, a végén pedig megannyi tapasztalattal, receptkönyvvel, önállóbban és elégedett pillantásokkal térnek haza. A sporttáborosok a szokásos futás-kosárlabda-foci kombó mellett különlegesebb mozgásformákat is kipróbálhatnak. A tánctáborban szintén a sokféleségen és az egyéni kívánságokon van a hangsúly, és természetesen itt is bemutathatják a táborozók, amit egy turnus alatt begyakoroltak. A játéktábort mindenki kamázza, aki szeret játszani, a gamertábor pedig ugyanez pepitában, azaz virtuálisvalóság-verzióban. A tudóstábort különösen azok fogják élvezni, akiknek a kedvenc kérdéseik a „Miért?” és a „Hogyan?”. A programozótábor, a robotikatábor és a dróntábor a legnépszerűbb PT-s témák között szerepelnek, de a 2022-es újdonság, a 3D konstruktőrök tábora ugyancsak nagy érdeklődésre tart számot, így érdemes mielőbb jelentkezni rá.

Jövőre veletek ugyanitt

A PT szekciói a kecskeméti Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégiumának hatalmas területén valósulnak meg. A campus – most már évek óta – minden nyáron az új generációs táborokban elmélyülni vágyó 18 év alattiaké, akik örömmel szakadnak ki a vakáció monotonitásából, és töltik el hasznosan, egy jó közösségben legalább a nyári szünet egy részét, és ami a legfontosabb: a visszajelzések alapján (amelyeket a legjobbtabor.hu honlapon is lehet olvasni) annyira jól érzik magukat a táborban, hogy szívesen visszajönnének a következő évben is. A fentebb felsorolt PT-s táborokra mind egy helyen, ide kattintva lehet jelentkezni.

Menü