Táborozóból táboroztató – az interjúból megtudhatod, miért tölti Z. közel egy évtizede a nyarait a PT kecskeméti táboraiban.
Z. fanatikusként jellemzi magát: a nyarait a kedvenc táborának dátuma köré tervezi. Kilenc éve visszajár a PEOPLE TEAM (PT) új generációs gyerektáboraiba, ahová eleinte táborozóként érkezett, legutóbb azonban már ún. mókusként segítette a szervezők munkáját. Miért imádja a PT-t? Kiderül, ha elolvasod az alábbi interjút. Vigyázat! Ragadós a lelkesedése – ha rád is hatott, itt tudsz jelentkezni a kecskeméti tematikus táborokba.
Mikor és hogyan kerültél először a PEOPLE TEAM-be?
A szüleim 2013-ban találtak rá a PEOPLE TEAM-re, és úgy gondolták, hogy az angoltáborban (https://peopleteam.hu/taborok/angoltabor-nyari-tabor/) kiválóan gyakorolhatom az idegen nyelvet, ahol ráadásul anyanyelvi tanárok tanítanak minket. Tízévesen egyedül vágtam neki a PT-nek. Imádtam a strandolást, a büfét és a tábortáncot, sok barátot szereztem. Ezután évekig – és még a mai napig is – azt gondolom, hogy ez volt életem legjobb tábora. Azóta is visszajárok.
Mivel foglalkozol egyébként? Ha nem azt tanítod a táborban tanárként, miért?
Jelenleg végzős tanuló vagyok, az érettségire készülök. Az érettségi tárgyak közül a történelemre és a közgazdaságra fókuszálok leginkább (gazdasági középiskolába járok); érdekelnek a világ dolgai a múltban és a jelenben is. A jövőben digitális marketinggel szeretnék foglalkozni, ahol a kreatív gondolkodásomat kamatoztathatom.
Mitől érzed magadat lelkileg teljesen feltöltődve? Mi kapcsol ki leginkább?
Egy jó társasággal beszélgetés, szórakozás fantasztikusan fel tud tölteni. Ezenkívül az alkotás éltet. Szeretek videókat készíteni és vágni, valamint írni és rajzolni. Ezzel papírra vethetem a saját kis világomat. Ilyenkor elkap a flow-élmény.
A hétköznapokban mi okozza számodra a legfőbb nehézséget, ami esetleg másnak természetes?
Talán az étkezést kicsit túlreagálom. Valamikor mániákusan meg tudom tervezni, hogy mikor és mit eszek egy nap, ahelyett hogy csak amikor éhes vagyok, akkor enném azt, ami épp az utamba kerül, mint ahogy a legtöbb ember csinálja. Emellett komolyan veszem a tanulást, és emiatt nehezebben engedek ki.
Mi motivál leginkább, bármiről legyen is szó?
A társaság. Szeretek emberektől visszajelzéseket kapni önmagamról, arról, hogy miben fejlődjek, és mit csinálok jól. Ezért a PT-sek is rengeteget motiváltak a mókusságom során. Ezenkívül apukám motivációs beszédei után úgy érzem, bármire képes vagyok.
Van példaképed?
Van. Sydney Cummings youtuber online fitneszprogramjait már több mint egy éve követem. Számomra olyan, mint egy második anyuka, és egy kemény edzés után nagyon jó beszédeket tud mondani. Apukám is egy példakép számomra, mert nehéz anyagi körülmények között nőtt fel, és ennek ellenére rengeteget letett az asztalra, és sikeres emberré vált.
Sport, hobbi, őrület?
Napi rendszerességgel edzek otthon kézi súlyzókkal. Imádok sütni, rajzolni, videót vágni, legószett-bemutatókat csinálni és regényeket írni. Hobbik terén igazi polihisztor vagyok.
Melyik PT-s délutáni kötetlen program a favoritod?
A Digi Music bemutatói.
Melyik a kedvenc esti táboros programod?
Csapatsorversenyek a focipályán.
Melyik kifejezés hagyja el leggyakrabban a szádat a táborozás alatt?
„Menjetek a focipályára! Zárt cipőben, csapatkendővel!”
A tábor területén melyik helyszín a kedvenced?
A trambulinok.
Játsszunk kicsit! Fejezd be a következő mondatokat! Ha tábor, akkor…
Nyunyóka.
Ha tábortánc, akkor…
Golden Boy.
Ha SZOLGÁLTATÓHÁZ, akkor…
Ördögűzés.
Ha KOBOLDOK VÁROSA, akkor…
Szerencsejátékok.
Ha mosogatás, akkor…
Bögrézés, amit imádtam csinálni.
Ha nulladik nap, akkor…
Izgalom és várakozás.
Ha vasárnap, akkor…
Nyugalom és családias környezet.
Ha PT’s Got Talent, akkor…
Animal Cannibals.
Túróice vagy X-Pop?
Túróice.
Ha tészta az ebéd, melyik feltétet választod?
Paradicsomszószt sajttal.
Mi volt az első gondolatod, amikor életedben először a PT-be érkeztél?
Nagyon viccesek ezek a feliratok.
Milyen szerepkörökben próbáltad már ki magad? Van-e táboros álommelód?
Kettő is van. Imádok legózni, ezért a játék- és a kalandtáborban szeretnék legótanár lenni, és a gyerekekkel együtt felépíteni egy turnus során a PT makettjét legóból. Emellett tanítási órákon betekintést adnék a legó történelmébe és abba, hogyan készül. Remélem, hogy ez az álmom idén megvalósul.
Kuktatanár is nagyon szívesen lennék, vega és vegán ételeket sütnék-főznék a gyerekekkel, de tudom, hogy e téren elég finnyásak tudnak lenni a kisebbek, így inkább az előbbit szeretném jobban.
Melyik a leghajmeresztőbb tábori élményed?
Tavaly egyik éjszaka az egész lánykollégiumot ki kellett üríteni az elromlott tűzjelző miatt. Elég hangos volt, de próbáltam megnyugtatni a táborozókat.
Milyen extrém helyen aludtál már el a táborban?
Analóg szekció hívótermében egy régi matracon.
Mi a legviccesebb gyerekkori csínytevésed?
Az egyik lány haját én festettem be a kollégiumban – lilára. Nos, nem lett a legtökéletesebb.
Milyen csínytevésen kaptál rajta táborozókat?
Egyszer altatásnál lelkiztem két lánnyal, mikor három serdülőfélben lévő fiú berontott a szobába. Azonnal visszakísértem őket a fiúkoleszba, és mondtam nekik, hogy igaz, hogy a PT-ben vannak a legszebb lányok, de kontrollálják a vágyaikat.
Mit gondolsz: kiket érdemes táboroztatónak hívni, vagyis mely képességek nélkülözhetetlenek a PT-s nyomuláshoz?
Olyan emberek kellenek a táborba, akik lazák, valamint átlagon felüli kommunikációs és problémamegoldó képességgel rendelkeznek. Kreatívak, talpraesettek, felelősségtudók, és – úgymond – bírják a strapát. A legfontosabb a jófejség és a proaktivitás. Tanároknak olyan emberek kellenek, akik értenek az adott szekcióhoz, és ezzel kapcsolatban sok tapasztalattal rendelkeznek.
Hogyan ajánlanád egy haverodnak a tábort?
Gyere a PT-be, mert jó! Egy igazi gyermekfesztivál, ami életre szóló élményeket ad. Rengeteg szekcióból választhatsz, így biztosan megtalálod azt, ami az érdeklődési körödnek megfelelő. Rengeteg barátomat és ismerősömet a PT-ben ismertem meg. Ha egyszer eljössz a PT-be, akkor minden évben vissza akarsz majd térni, akár táborozóként, akár táboroztatóként. Sőt, a végére olyannyira megszereted a tábort, hogy szíved szerint egész évben ott maradnál.
Milyen érzéssel tölt el a tábor vége?
„Neee, ilyen hamar vége lett? Nem akarok hazamenni!”
Hasonlítsd össze az otthoni és a tábori létet!
Otthon = a szürke hétköznapok. A tábor otthonhoz képes a nyár, a lazulás, egy igazi színkavalkád. Pár évvel ezelőtt a nirvánához hasonlítottam. A PT egy külön oázis a nagyvilágban, ahol olyan ember lehetsz, amilyen lenni szeretnél. Megtalálhatod a hozzád hasonló érdeklődési körű társaságot, és gátlások nélkül megvalósíthatod önmagad. Valaki többet és hasznosabb dolgokat tanul a PT-ben, mint a suliban. Azt is észrevettem, hogy a PT-ben sokkal lazább és beszédesebb vagyok, mint a hétköznapokban. A táborban érzem magam a legszabadabbnak.
Ha gyerek lennél, melyik tematikus táborba jelentkeznél, és miért?
Nagyon szerettem volna kuktatáborba menni, de mire odajutottam volna, sajnos elmúltam 18 éves.
Mondj kedved szerint bármit!
Táborozóként és kismókusként is nagyon szerettem a PT-t. Kismókusként mint ember rengeteget fejlődtem. A meló és a társaság hatalmas segítség volt számomra a karantén bezártsága után. A leírtak alapján látható, hogy mekkora fanatikus vagyok. Elég nagy szenvedéllyel tudok írni a táborról. A nyaraimat is mindig a PT dátuma köré tervezem. A társaság minden évben fantasztikus. Sok érdekes embert ismertem meg, akikkel utána évekig tartottam a kapcsolatot, és táborozóként együtt jártunk a PT-be. Sőt, tavaly itt találtam meg a jelenlegi páromat is, és tervezzük, hogy ismét táboroztatónak jelentkezünk. Remélhetőleg idén felvételt nyerek tanárként a játéktáborba, mert imádom a gyerekeket, és sok ötletem van.
Végezetül üzenj valamit a régi és a leendő táborozóknak!
Nagyon jó volt veletek tavaly együtt dolgozni. Sokat segítettünk egymásnak. Nagyszerű közösség vagytok. Remélem, idén is sokatokkal találkozhatok a táborban.
A leendő táboroztatóknak: Örülök, hogy ti is megismerhetitek a PT-t táboroztatói szemszögből, mert ugyanolyan hatalmas élmény, mint táborozni. Sok sikert és kitartást kívánok nektek! Ami a legfontosabb, hogy élvezzétek, és legyetek proaktívak! Ha nem voltatok még a PT-ben, akkor majd mi, „veterán” táborozók szívesen segítünk az eligazításban. (Ja, és ne keveredj a táboroztatói tréningen balhés társaságba, mert azzal csak rontod a bekerülési esélyeidet, legalábbis szerintem.)