Asszertív kommunikáció és táborozás

Keverve
PEOPLE TEAM tábor

Sokat hallhattunk már arról, hogy milyen fontos az asszertív kommunikáció. De vajon mi is ez? Hogyan hasznosíthatjuk a táborozás során? Ezzel kapcsolatban szeretnék kicsit átfogóbb képet adni. Hisz a táborozás során a résztvevők – legyenek táborozók vagy táboroztatók – az adott hét alatt idejük jelentős részét közösen töltik, egymással folyamatos interakcióban állva.

Mi az asszertív kommunikáció?

Számos fogalommal találkozhatunk az interneten. A legtalálóbban mégis úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az egyén egy terhelő vagy számára nehéz érzelmi szituációban is képes érvényesíteni igényeit, a másik fél szükségleteit is szem előtt tartva.

Mire használható?

Első lépésben beszéljünk egy kicsit a szociális problémáról. Olyan társas helyzet, amelynek megoldásához nem áll az egyén rendelkezésére elegendő információ, vagy a korábbi jól bevált módokon nem tudja megoldani, mindez negatív érzéseket vált ki belőle. Egy tábor esetében ilyen lehet a csúfolódás, piszkálódás vagy az irigység. A kommunikáció elkerülhetetlen egy ilyen szituációban. A kommunikáció komplex funkciókkal bír, és általában három alaptípusát (asszertív, agresszív és szubmisszív) szoktuk elkülöníteni.

Ki az asszertíven kommunikáló személy?

Problémahelyzetben önmaga és a másik fél számára hatékony és egyaránt kedvező megoldásra törekszik. Az egyén asszertív kommunikáció során nagy fokú tudatosságra és tényekre koncentrálásra törekszik, nyíltan adja tudtára a másik személynek, hogy mi a problémája. Természetesen mindemellett kérdései nyitottak, így lehetővé teszi, hogy megismerje a másik fél szándékait. Tulajdonképpen olyan tudatos viselkedésforma az asszertivitás, amelyben az egyén ráeszmél arra, hogyan érvényesítse akaratát, fejlesszen ki belső erőt, és mindezeket hogyan érvényesítse kapcsolataiban. Röviden: az asszertív ember szabadon kifejezi érzelmeit, gondolatait, vágyait, képes kompromisszumot kötni, továbbá képes kontrollálni dühét.

Ezek a problémák léphetnek fel egy táborban

A 2025-ben megint 4 héten keresztül várja a PEOPLE TEAM a 7 és 17 év közötti táborozni vágyó gyermekeket. A serdülők életkorából fakadóan számos nehézséggel kell megküzdeniük, a gyermeki és felnőtti viselkedés váltakozása, a mások iránti érzékenység, a sértődékenység megnehezítheti a kommunikációt, így ez számos ellentétet szülhet. Mivel a gyermekkori tapasztalatok a nem asszertív attitűdök, így rendkívül hasznos, hogy a serdülők elsajátítsák az asszertív kommunikációs technikákat. Ilyen például az énüzenetek közlésének módja vagy az aktív hallgatás.

Az idei évben újra lélekmentorok is segítik a zökkenőmentes táborozást, így ha szeretnéd elsajátítani az asszertív kommunikációhoz szükséges technikákat, akkor keresd őket bizalommal bármelyik héten!

Rudolf Nóra Julianna – tábori lélekmentor

Menü