A PEOPLE TEAM táboraiban csak néhány év van a táborozók és a táboroztatók között. Csabi – aki pár évvel ezelőtt még táborozó volt – tanárként és mókusként vett részt a legutóbbi PT-ben, és 2025-ben is találkozhatnak vele a gyerekek.
Adj ötleteket a nyár következő topikjaihoz: választható délutáni programok, bármelyik szekció!
Kicsit erősíteném még a táncházat, új szekciót nem adnék hozzá, mivel az eddigiek is szuperek, lehetne az esti programok között olyan feladat is, amikor kettő vagy több csapatnak együtt kell működnie, így még több embert ismerhetünk meg.
Játsszunk! Mi jut eszedbe a következő kifejezésekről: ebéd, vacsora, zsúrkocsi?
Ugye a PT-ben 0–24 szól a zene, egyszer az egyik vacsora előtt az egyik hangszóróra rácsatlakoztak a táborozók, és berakták a tábortáncos zenéket, én és a barátaim egymásra néztünk, és azonnal szaladtunk a hangárba, hogy táncoljunk. Másodpercek alatt megtelt a hangár, és együtt roptuk a táncokat. Olyannyira belefeledkezett mindenki a zenékbe, hogy észre sem vettük, hogy eközben megérkezett a vacsora. Ez azért is volt nagyon jó és hasznos, mivel így a mókusok nyugodtan elő tudtak készülni, és nem kellett sietniük.
Külföldiek, gyerektábor, nyár?
Médiás kistanárként nagyon élveztem a táborozókkal együtt dolgozni, mivel láttam a szemem előtt az álmukat megvalósulni, öröm volt nézni, ahogy felvesznek egy-egy részt. Sokat nevettünk és szórakoztunk filmkészítés közben, a legjobb az volt, hogy nem tanárként néztek rám, hanem mint az egyik barátjukra, így szuper volt akárcsak napközben összefutni velük. A végén nagyon jó volt hallani tőlük a dicsérő szavakat felém, és természetesen én is megdicsértem őket a fantasztikus munkájukért.
Kismókus, mókus, tanár?
Sok külföldi nyelvtanár is megtalálható a táborban, én személy szerint imádok velük beszélgetni vagy esténként táncolni, mindig tudnak valami újat mondani/mutatni.
Orvos, orvos, orvos?
Az egyik turnusban többször is mentem az orvosiba kisebb karcolások, horzsolások miatt, mindig úgy mentem be, hogy segítsenek, nyugtassanak meg, hogy túlélem, persze ők vették az adást, és viccesen reagáltak, ellátták a „hatalmas” sebeimet, és közben sokat nevettünk. Mindig vidáman fogok gondolni az orvosokra, mert nagyon jópofa és vicces emberek.
Nos?
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen új programokkal készül a PT a táborozók számára, és én ezek közül melyekben tudok segíteni.