Szerinted miért jó a táborozás? Anna eddig csak táborozóként járt a PEOPLE TEAM-ben, de kismókusként, azaz segítőként is kipróbálja magát. Most elárulja, miért szereti a PT-t.
Miért fontos a táborozás?
Mert kapcsolatokat teremtünk, amik bármikor jól jöhetnek, és egy másik nézőpontot is felfedezhetünk általuk. Hasznosan töltjük az időnket, nem otthon, a megszokott térben, és nem mellesleg tapasztalunk. A barátainkkal közös élményeket élünk át, vagy éppen új barátokra lelünk. Eljutunk különböző helyekre, ezáltal új ajtók nyílnak meg előttünk.
Adj tanácsokat első táborozóknak!
Merjetek nyitottak és barátságosak lenni! Ne féljetek, hiszen nincs mitől. Azért vagytok ott, hogy jól érezzétek magatokat – ezt ne feledjétek! Próbáljatok mindenen részt venni és ott lenni, hogy kitapasztaljátok, kivel és mit szeretnétek csinálni.
Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?
Ne féljenek táborba küldeni gyermeküket, hiszen ez nem tud elvenni, csupán adni. Vegyék figyelembe gyermekük igényeit, s aszerint válasszanak, semmit ne erőltessenek!
Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?
Elterelném a figyelmét, megadnám neki a lehetőséget, hogy telefonáljon a hozzátartozóival, megnyugtatnám azzal, hogy felhívom a figyelmét, hogy ki kell élvezni azt, ahol most van, és ami történik.
A legtutibb táboros program a…
Közös bulizás és a kötetlen beszélgetések.
Táboroztatóként mit vársz a tábortól?
Elsősorban azt, hogy rengeteg tapasztalatot adjon – bár ez már most biztos. Hogy gyermekközelben lehessek minél többet, és hogy tanuljak a körülöttem lévőktől, valamint hogy fejlődjek mind személyiségben, mind szakmailag.
Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?
Nyugodtan lereagálni az egész helyzetet. Elterelném a figyelmét, kitalálnék valamit. Az én módszerem az, hogy én is néha ugyanazt csinálom, mint amivel ő bosszant, ezáltal megzavarva egy kicsit a gyereket.
Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!
Finom ennivalók minden mennyiségben, kényelmes ruha, amiben magabiztos vagyok, napszemcsi, zene, jó hangulat, nyitottság, barátságos emberek, felszabadultság, jó társaság, szervezettség.
Mikor nevettél legnagyobbat a táborban?
Amikor odaégettünk mindent a kuktatáborban.
Melyik volt a legjobb tábori pillanat?
Amikor együtt bulizott mindenki az Animal Cannibals-koncerten.
Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…
Egy egész délután rám és a kis csapatomra lett bízva, ezért csináltunk akadálypályát, amit a gyerkőcök imádtak. Amikor csak odajönnek és megölelnek spontán. Valamint amikor meg tudom őket nevettetni, és a bizalmukba fogadnak.
Tartasz valamitől?
Hogy elfáradok, és emiatt nyűglődni fogok, de szerencsére ilyen ritkán van. És attól, hogy valamilyen rám bízott feladatot elrontok.
Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?
Táboroztatóként is olyan jó-e a PT, mint pár éve táborozóként volt. Kíváncsi vagyok, mennyire fogok tudni teljesíteni mind magam, mind a vezetők felé.
Mit fogsz bebizonyítani magadnak?
Képes vagyok sok-sok gyerekkel egyszerre foglalkozni, és türelmesnek, illetve önzetlennek maradni a végletekig.