A táboroztató is ember rovatunkban Gabesz mesélt arról, milyen volt gyerekként táborozni, illetve milyen érzés most, felnőttként táboroztatónak lenni – a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táboraiban ugyanis vele is találkozhattok.

Miért fontos a táborozás?

Elsősorban a szabadság miatt. A táborban egészen máshol és más emberekkel vagy, mint otthon vagy a megszokott környezetedben. Minden friss, minden új és talán szokatlan. Megérkezel, és ERRE nyitsz! MINDENKIVEL EGYSZERRE! És a táborstarttól hiába vagytok mindannyian „idegen helyen idegenekkel”, ez a mágia a dologban, hogy harminc perc alatt átfordulhat az egész. Mindenki fejében egyszerre. És nem osztálykirándulás (bár majdnem), nem valami városi séta az iskolatársakkal, hanem jóval összetettebb: együtt vagytok, és ha jó fejek a táboroztatók, majdnem azt csináltok, amit akartok. Hol van még ilyen? Csak vidáman, eleresztve, mindig a csúcson!

Milyen volt az első táboros élményed?

Az ugrik be, hogy két hétig pakoltam a bőröndömet. Gumikrokodilt is raktam bele, bár az most nem ugrik be, hogy végül elvittem-e a táborba. Lehet, hogy a pakolás közben kilyukadt. Rengetegszer rendeztem át a cuccaimat. Aztán megérkeztem, vonattal mentünk, és már az is óriási elszakadásélménynek tűnt, hogy elballagtunk a szüleimmel a vasútállomásig – húszperces séta a házunktól (azóta már megszűnt az a vasúti megálló). Kalandos volt az út, és az első napok is. Kicsik voltunk, de azonnal összebarátkoztunk nagyobb srácokkal, akik a védőszárnyaik alá vettek bennünket. Szentjánosbogarak, Balaton, vízi csaták, éjszakai őrségek, szökések és egy műanyag hajó, amely folyton elmerült a hullámokban, de még évekig megvolt.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Nyitottan, kíváncsian, lazán! Aki először jön táborozni, azt hiheti, hogy kirí a tömegből. Pedig NEM! Mindenki más, senki nem otthon van, mindenki éppen akkor érkezett… UGYANÚGY! Minden őrület addig fokozható, amíg fokozni akarod: a táborozás pedig az egyik legjobb őrület, hát érdemes beledőlni! Az egyik legjobb benne, hogy összefolynak a napszakok, és nem számít éjszaka vagy hajnal, lehettek ugyanolyan pörgésben, mint ébredés után fél órával vagy a délutáni csapatversenyen. Hihetetlen közeg, hihetetlen társak, hihetetlen lehetőségek! Dobjátok be magatokat, és ez lesz a legjobb nyár!

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Ha voltak hasonló élményeik gyerekként, amilyeneket most készülnek begyűjteni a gyerekeik, akkor gondoljanak a tízéves énjükre meg az összes röhögős sátorozásra, osztálykirándulásra, baráti családnál alvásra, amit átéltek. EGYSZERRE! Ez olyan lesz. Elengedni, önállónak tudni, hinni benne! A táborozó is ezt akarja, így aztán szülőként szinte kötelességünk megadni neki a lehetőséget. A támogatás maradhat, de csak titkosan, és soha nem magunkat, hanem kizárólag a gyerekeket szolgálva és inspirálva.

Volt honvágyad táborlakóként? Ha igen, hogyan kezelted?

Leveleket írtam. Mindennap írtam levelet a szüleimnek és a nagynénémnek. Ők is írtak mindennap. Fantasztikus érzés volt kézbe kapni a borítékokat, felbontani őket, és olvasni, mi minden (nem) történt odahaza. ÉN voltam a kalandban, ŐK ugyanott. De ezt nem láttam át akkor, csak később raktam össze. És az is fontos volt, hogy összefoglalhattam, mi történt velem aznap, és hogy mit tervezek másnapra a barátaimmal. Persze vártam a hazautazást, de azonnal vágytam vissza is, amint összepakoltunk… Ez ilyen. Tábor és honvágy.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Elterelném a figyelmét. Találnék neki olyan tevékenységet, amelyben elmerülhet. Van, aki egész nap képes aszfaltra rajzolni, van, aki szívesen csatlakozik egy-egy felnőtthöz, kísérgeti egész nap, mert szüksége van egy nagyobb személy állandó jelenlétére. Vagy arra, hogy azt gondolhassa, hogy az a személy tényleg mindig ott van, mint otthon. Van, aki ezen órák vagy napok alatt átlép. Barátot vagy valami tuti csapatot talál. Együtt fundálják ki aztán a legfurább dolgokat. És egyikük sincs egyedül. A honvágy egyik sarkalatos eleme, hogy AZT HISZED, nincsenek veled. Pedig DE. Mindig többen vagytok, mindig vagy valakivel, ahogy ők is veled.

Ha volt rossz tapasztalatod vagy élményed táborozáskor, hogyan és milyen segítséggel sikerült átlendülni rajta?

Egy halom rossz élményem is volt nyilván. Egyszer például eltévedtem a Balatonban, és fogalmam sem volt, hol vagyok. Simán azt hitte mindenki (kábé hatszáz ember), hogy meghaltam. Órákon át kerestek. Meglettem, de büntetést kaptam. Igazságtalannak tartottam, de túléltem; nem hiszek a büntetésben. Talán azóta már ők sem.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Nekem a legjobb, hogy olyanokat is ismerek, akikhez semmi közöm nem lenne, ha nem lenne tábor. Rengetegen vannak; mind voltak gyerekek, sokuknak még mindig köze van a táborozáshoz, így nekem is hozzájuk. Biztosan másként alakult volna, ha pék vagy térképész lennék. Nagyon örülök, hogy egyik sem vagyok.

Milyen új ismereteket köszönhetsz a táborozásnak táboroztatóként?

Az ideinek? Jobban meg kell tanulnom beosztani dolgokat. A pénzt is, mondjuk. Az én feladatom odafigyelni a költésekre úgy, hogy ez senkinek ne tűnjön fel, és mindenki jól érezze magát. Valószínűleg nem történik meg idén az, ami két-három éve, hogy elmennek a fotós srácok az egyik bankkártyámmal, és bevásárolnak úgy, hogy a Media Markt-eladók még évek múlva is emlegetik a közel hét számjegyű összeget és a lelkes gyerekcsapatot. Bár ki tudja… Mindig bármi is történhet. Éppen ezért érdekes a táborozás.

A legtutibb táboros program a…

Koboldok városa és a Krimijáték. Mert szerepekben töltenek órákat, akik csinálják, és óriási a felfordulás, mert a táborozókat azonnal magával ragadja a játékokban rejlő végtelen lehetőség. Az ilyenek a legtutibbak.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

Egyértelműen a kajaügyelet. Volt már, hogy tizenöt órát is eltöltöttem ott gyerekekkel beszélgetve, ismerkedve, levest csócsálva, jégkrémet majszolva. A kajaügyelet elit klub. Mindenki tag.

Mi táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Kiderül, kik azok az újak közül, akik IGAZÁN alkalmasak táboroztatónak. Ez az egyik legjobb élményem minden nyáron. Amikor megjönnek a (tavaly még) gyerekek, első nyarat vállalnak táboroztatóként, kismókusként, és mindent beleadnak. Van, akinek azonnal bejön, van, akinek egyáltalán nem, és van, akinek kell pár nap, de a végén minden jó lesz. Csapattagokká válnak. És ez a legjobb csapat.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

A gyerekekkel a végtelen beszélgetéseket. Azt szeretem, hogy kilépünk az időből. Erre vállalkozom – mármint az időből történő kilépésre – gyakran a normál környezetemben is; olyankor sajnálom, hogy nem vagyok gyerek. Hogy felnőttként át kell gondolnom, hogyan tehetem meg ezt. A táborban ez kérdések és felkészülés nélküli akció egyik pillanatról a másikra. Ötszázszor… Mert ötszázan vagyunk, legalább ennyivel beszorozható. De valójában többel. Jóval többel.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

A röhögés. Ha rosszindulatból teszi, más a helyzet, de ilyesmi szinte soha nem fordul elő. Ha meg igen, azt kell kitalálni, MIÉRT csinálja. Ha meg csak GYEREK, ám bosszantó(nak tűnik), érdemes vidáman hozzáállni az egészhez, és ügyelni arra, hogy vidámak is maradjunk. Vagy a társak, vagy ő maga, vagy vele megoldást találunk, ha szükség van megoldásra egyáltalán: lehet, hogy kiderül, nem is igazán bosszantó, csak nem értettem valamit, és együtt röhögünk végig egy egész turnust.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

Szabadság, szabadság, szabadság, barátok és vidám arcok; a jó programok is rendben vannak, de az a véleményem, hogy ha nincsenek programok, akkor is vannak: a sok ember seperc alatt kitalálhat bármit. Erről szólnak a közösségek. Azért tábor a tábor. Nem utolsó, ha nem vacak és koszos a hely, ahol lakunk; ha nem éhezünk, és ha nem akkor lazulhatunk csak, amikor parancsot kapunk rá.

Mikor nevettél legnagyobbat a táborban?

Néha kinevettem másokkal a hátuk mögött olyanokat, akik egészen elveszettek voltak. Nem gyerekeket. Mondjuk, nem erről szól ez a kérdés, érzem, mégis ez ugrott be. Aztán ezt megbántam persze, és gyakran megtörtént, hogy ezekkel a táboroztatókkal együtt röhögtünk még nagyobbat az én hülyeségeimen. Azt hiszem, fontos, hogy mindenki merjen az lenni, aki. Ez nemcsak a táborban, de a való életben is kulcskérdés. Itt különösen: minden látszik, mindenki lát mindenkit, és ezerszer jobban működik, mert senki nem akar rosszat a másiknak, csak jól érezni magát másokkal, mindenkivel egy különleges univerzumban, amit mi PT-nek hívunk.

Melyik volt a legjobb tábori pillanat?

Amikor valami nagyon fontosat és durva kihívást kellett abszolválni. Amikor megoldás kellett, mert tudni lehetett, hogy minden összeomlik, ha nem valósul meg. És sokan részt vettek benne, mert az is nyilvánvaló volt, hogy csak úgy megy, ha mindenki beszáll. Ezek a legjobb események. Meg az ilyenek vége, amikor MEGVAN, és mindenki ujjongva fellélegzik. Voltak ilyenek. Száz is az évek alatt. Mondjuk, az egyik zárónap estéje is ilyen volt. Amikor megvoltunk az elpakolással, és mindenki hullafáradtan nekiállt spontán eltáncolni az ÖSSZES tábortáncot. Nem értettem, amit láttam, és nem tudtam elképzelni, hogy végigcsinálják, de elkezdték, végigmentek az összes figurán és dalon, és csaknem fél órán át őrülten ropta száz ember. Azt hittem, ilyen nincs. De volt.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Egyszer egy szülő felhívott hajnalban, hogy a kisfiuk nem tud aludni, sír, és nincs megoldás, indulnának érte azonnal. Honvágy, akármi, ők sem tudják biztosan, de helyzet van. Átmentem a kissráchoz, átkísértem a másik épületbe, ahol az én szobám volt, beszélgettem vele út közben, majd megnyugtattam, hogy mindenre van csodaszerünk. Alváshoz például altató. És egy pohár vízzel bekapott egy C-vitamint. Látszott rajta, hogy kissé parázik, „az altató és gyerek” ellentmondás ott hasított az agyában, de hát hajnali három volt, végül is megadta magát. Aludt, mint a bunda. Jó volt frappánsan megoldani ezt. Aztán amikor jöttek érte, a papája is faggatott, hogy „beszélt valami szerről, amit kapott, és hogy nem támadásból, de szülőként tudnom kell, mi volt az”, és persze jót nevettünk az egészen.

Tartasz valamitől?

Hogy kevés lesz az idő. Mindig az idő. Ha egy nap nem huszonnégy órából, hanem kétszer annyiból állna, akkor sem mindig lenne elég. Közhely, de tényleg. Energiám meg jóval kevesebb van, mint akár csak öt évvel ezelőtt. De megoldjuk, megoldom. Mondjuk, nem egyedül nyilván. Arra nem vagyok képes.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

…hogyan alakul az új szekciók sorsa. Meg persze arra, mennyire találják meg magukat a csapatban a friss táboroztatók. Mindig keletkeznek meglepetések oda és vissza is.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

(1) Viharban is lehet táncolni. (2) Nem omlik be a Színészhangár teteje akkor sem, ha háromnál többen mászkálunk rajta. (3) Három létrát is lehet úgy használni, hogy száz embernek elég legyen a tábor felépítésénél. (4) Kivilágítható a Hangár előtti tér az egy hete beszerzett, 60 méteres LED-sorral.