Nem is tudom, hogyan lehetne jobb

Kölyöknézet
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Minden kezdet nehéz? Így látta a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborát egy első táborozó.

Egyszer el kell kezdeni: egy első alkalommal táborozó foglalta össze a tapasztalatait a PEOPLE TEAM (PT) nyári táboráról.

„Tavaly először jártam a PT-ben; igazából itt táboroztam először. Bejárósként érkeztem, ami kicsit nehéz volt abból a szempontból, hogy akivel délelőtt jóban lettem, másik csapatba került. Azt mondanám, elsőre közepesen sikerült beilleszkednem, de a táborra 9 pontot adnék a 10-ből. Klassz volt. Nem is tudom, hogyan lehetne jobb. Talán akkor, ha többen lettünk volna kisebbek a csapatomban. Ja és a kaják – de a sok gyümi jó volt, annyit ehettünk a pultról, amennyit akartunk.

Tetszettek az estig tartó programok, a többféle helyszín és a csapatjátékok. A kardozósnál sokat röhögtünk, mert eléggé bénák voltunk, de nagyon élveztem, mert végül győztünk. A tűzoltás és a szabadulós játék nagyon jó volt – utóbbiban az idősebbek remek taktikát találtak ki.

Szuper volt a Hangár meg a sportpálya is. Egyszer a lengőtenisszel fejbe vágtam magamat, pont akkor, amikor a barátom is. Úgy érzem, a táborban barátkozósabb és bátrabb lettem, még én vigasztaltam a barátomat, mert nem szeretett a szobatársával lakni. A szüleim eleinte féltettek, de aztán örültek, hogy elengedtek a PT-be. A táborban elvesztettem a hátizsákomat, de másnap meglett, szóval más se aggódjon, ha idejön.”

Olvass még több tábori tapasztalatot a https://legjobbtabor.hu oldalon!

Menü