Gábor vagyok, és amikor először elindultam a PEOPLE TEAM-be, egyszerre vártam az egészet és paráztam is tőle. Másik város (vagyis a város széle), ismeretlen emberek, egy hét úgy, hogy nem lehet csak átsétálni a másik szobába anyáékhoz, ha valami van. Az ember indulás előtt elképzel mindenfélét: mi lesz, ha senkivel sem találom meg a közös hangot, ha béna lesz a program, vagy ha egyszerűen csak haza akarok majd menni? Aztán megérkeztem, leraktam a cuccomat, körülnéztem, és valahogy gyorsan eltűnt ez az egész agyalás. Pár nappal később már inkább azon gondolkodtam, hogyan lehetne lassítani az időt.

Idegenből haver

Szerintem egy tábor egyik legfurcsább része, hogy a vasárnapi vacsora elején még vadidegen emberek ülnek melletted, a végére pedig úgy röhögtök valami teljesen értelmetlen belsős poénon, mintha évek óta ismernétek egymást. A PT-ben nekem pont ez jött be. Egy közös kajálás, csapatverseny vagy beszélgetés elég, hogy elinduljon valami. Nem kell produkálnod magad. Egyszer csak arra eszmélsz, hogy már vannak emberek, akiket jövő nyáron is látni akarsz.

Repülni majdnem ér

A tematikus programok közül engem azok érdekelnek leginkább, ahol lehet valamit alkotni, próbálkozni és néha elrontani valamit. Fotózás, 3D, drónok – mindegyikben van valami, amibe bele lehet feledkezni. Az FPV-szemüveges drónozás különösen megmaradt bennem. Felveszed a szemüveget, és hirtelen szinte a gépben ülsz. Tudod, hogy közben két lábbal a földön állsz, az agyad mégis azt mondja: „Haver, repülsz!”

Flipper után tánc

Persze egy idő után a legjobb szekcióról is jó leszakadni. Ilyenkor jöhet a gamerterem, a flippergépek (igaziak, nem valami utánzat!), a Koboldok városa, a koncert vagy valamelyik esti őrület. A tábortánccal eleinte úgy voltam, hogy ezt inkább meghagyom másoknak. Aztán néztem, hogy egyre többen állnak be, mindenki bénázik egy kicsit, mégis vigyorog. Végül én is ott kötöttem ki. Valószínűleg nem engem küldenének táncversenyre, de ott ez senkit sem érdekelt.

Pizza, aztán beszélgetés

A tábori kajából nálam a pizza nehezen verhető, de a tortilla, a tészta és egy jó melegszendvics is simán jöhet. És a büfés hot dog, nyami! Viszont rájöttem, hogy az étkezésekre nem feltétlenül az étel miatt emlékszem. Sokkal inkább azért, amikor valaki leült mellém, elkezdtünk beszélgetni, aztán húsz perccel később már olyan dolgokon nevettünk, amiket egy kívülállónak lehetetlen lenne elmagyarázni. Ettől lesz két vagy tíz vagy ötszáz táborozóból közösség: rengeteg ilyen apró, hétköznapi pillanattól.

Mókus mindig akad

Azt is megtanultam, hogy ha valami félremegy, előbb-utóbb felbukkan egy mókus. Lehet szó elfelejtett PIN-kódról, makacskodó csapról, rosszullétről vagy arról, hogy fogalmad sincs, merre kellene elindulni, mondjuk, a csapatod után. Az tetszik bennük, hogy segítenek, de közben nem kezelnek kisgyerekként. Megoldjuk együtt, jöhet bármi, aztán jó eséllyel később már nevetünk az egészen.

A káosz is kell

Nyilván nem minden pillanat tökéletes. Meleg van, néha fáradt vagy, valaki idegesít, vagy egy zseniálisnak gondolt ötletből kisebb katasztrófát gyúrnak Palkó és barátai. De érdekes módon később pont ezek a történetek kerülnek elő újra és újra. A tökéletes délutánokra nem mindig emlékszem részletesen, arra viszont igen, amikor valami nagyon nem úgy sikerült, ahogy terveztük, aztán szakadtunk a röhögéstől.

Valami megváltozik

A PT-ben nemcsak új dolgokat tanultam. Szerintem én is változtam. Kevésbé érdekel, hogy egy idegen elsőre mit gondol rólam. Azt is megtapasztaltam, hogy nem érdemes valakit öt perc alapján eldönteni. Lehet, hogy éppen abból az emberből lesz jó barát, aki mellett az első napon még kínosan hallgattál.

Az utolsó este

A tábor elején azt nézed, mi fog történni. A végén meg azt, hogyan történhetett ilyen fénysebességgel minden. Az utolsó este más. Ugyanazok az épületek, ugyanaz a folyosó, ugyanazok az emberek, fű, fa, virág, de még a por is, mégis tudod, hogy másnap mindenki elindul hazafelé. Ilyenkor derül ki, hogy az egy hét alatt mennyi mindenhez sikerült hozzászokni – főleg egymáshoz.

Folytatása következik

Nekem ezért nem egyszerűen néhány nyári nap a PT. Persze jó a a tánc és még a pizza is, de végül nem ezek miatt akarok visszamenni. Hanem azért, mert ott mindig történik valami, amit később jó lesz felidézni. A búcsúzáskor már azt találgatod, mikor találkoztok újra. És sírsz is, és az sem zavar, ha látják. Hazaviszed a táskádat, a szennyest meg egy rakás történetet. És talán még a taknyos papír zsebkendőket is őrizgeted egy ideig. Táboriak…

Lejegyezte: Kimmenick Lara