Mostanában sokat hallunk arról, hogy az X, Y vagy Z generáció tagjai mennyire másképp látják a világot, mint a korábbi nemzedékek. Az eltérő viselkedés és gondolkodásmód a családon belül is sok vita forrása lehet. A különböző generációk között egyre mélyül a szakadék. A tizenkét éves Lili osztotta meg az alábbi történetet.

El sem hiszem, hogy egy abszurd, lehetetlennek tűnő ötlet oldotta meg a családi konfliktust. Anyukám és nagymamám között nyár óta állandóan éreztük a feszültséget. Próbálták eljátszani, hogy minden rendben van, de minket nem tudtak átverni.

Engem bántott a legjobban ez a helyzet, mert akaratlanul is miattam alakult ki az egész. Amikor nagyiéknál nyaraltam, belesodródtam egy idétlen, zűrös ügybe, amit mamával sikerült eltussolnunk. Nagyon aranyos volt, megfogadta, hogy titokban tartjuk, senki nem tudja meg. Végül anya csak rájött, hogy sumákolunk, és ettől nagyon kiakadt. A titkolózás miatt kapta fel a vizet, azóta duzzogott. A legrosszabb, hogy nemcsak rám, hanem a saját édesanyjára is. Hiába törtem a fejem, hogyan engesztelhetnénk ki, nem jutott eszembe semmi. Pedig egyre sürgetőbbé vált, hogy helyreálljon a családi béke, mert közeledett nagyikám hatvanadik szülinapja, amit nem olyan fagyos légkörben akartunk megünnepelni.

Nagypapám jött rá a megoldásra. Mama régi vágya volt a hőlégballonozás. Arra készült, hogy majd egy kerek házassági évfordulón meglepik vele magukat. Papám egyáltalán nem vágyott rá, ezért megszervezte, hogy mi hárman: mama, anya és én próbáljuk ki. A család összedobta a pénzt erre a „csajos” programra, és elkísértek bennünket a tetthelyre.

Mindhárman nagyon izgatottan másztunk be a kosárba, és vártuk a felszállást. A pilóta megnyugtatott, hogy ideális az időjárás, se szél, se csapadék, nagyon jók a látási viszonyok. A gyomromban ezer pillangó röpdösött, de amikor nagyi kipirult arcára néztem, picit megnyugodtam. Megéri, hogy örömet szerezzünk neki ezzel. Anya sápadt volt, de a szeme élénken, bizakodóan csillogott.

A láng kilövellt, a köteleket elengedték, és a ballon szép lassan, imbolyogva emelkedni kezdett. A szívem a torkomban dobogott, önkéntelenül összekapaszkodtunk mindhárman. Ahogy a föld távolodott, mi emelkedtünk, közeledtünk a felhőkhöz. Ebben a csendes lebegésben valami hihetetlen nyugalom szállt meg bennünket. Fülig érő szájjal mosolyogtunk, majd egyre bátrabban nézegettük az alattunk lévő várost. Csodás látvány volt: a palatetős házak, a karcsú templomtornyok, a kertek zöld növényzete és az utcák szabályos vonala, mind megannyi apró csoda.

Ekkor a pilóta három kis zacskót adott át nekünk. Elég súlyosnak éreztem az enyémet. Felszólított, hogy koncentráljunk azokra a negatív érzésekre, haragra, fájdalomra, bármire, amik megkeserítik az életünket. Ezeket pakoljuk bele a kis zsákokba, és engedjük el, szabaduljunk meg tőlük. Engedelmeskedtünk, és sorban kihajigáltuk a zacskókat a bánatunkkal, sérelmeinkkel együtt.

Megkönnyebbülve összenéztünk, megöleltük egymást, és önfeledt kacagásban törtünk ki mindhárman. Nemcsak nagyikám szülinapját, hanem a köztünk kialakult új, őszinte szövetséget is ünnepeltük.

Lejegyezte: Laczkó Zsuzsa