Az első napokban szuper idő volt a táborban. A nap ragyogóan sütött, melengette a szívünket. Egyik estére azonban összegyűltek az égen a komor fellegek. A távolban villám cikázott, megdördült az ég. Kitört a vihar!

Gyáva nyúl

– Jaj, én annyira félek! – reszketett Félős teljes testében.

– Mit vagy úgy betojva? – kérdeze Gergő. – Hisz ez csak egy zivatar.

– Épp ez az! – vinnyogott Félős. – Rettegek a mennydörgéstől!

– Gyáva nyúl vagy – szögezte le Gergő, és eltűnt a fiúk szobájában.

Félős tényleg mindentől félt. Nem mert felmászni a cseresznyefára, csak a földről csipegette a gyümölcsöt. Sikítva menekült az előtte átmászó bogár elől. Ha a messzeségben ugatott egy kutya, összerezzent. Talán még a saját árnyékától is félt.

Vihar

A szél feltámadt. Összevissza kapkodtunk. Becsuktuk az ajtókat, ablakokat, tépdestük le a száradó ruhákat a kötelekről. Mindeközben Félős bebújt a paplan alá. Annyira, hogy a feje búbja se látszódott ki belőle.

– Micsoda zivatar! – rémüldözött Orsi, amikor egy-egy villám a közelben csapott be. Zsani megszánta Félőst.

– Itt a fülhallgatóm, ha ezt felteszed, tuti nem hallod meg a dörgést.

Félős elvette, de a következő pillanatban akkorát ugrott, mint egy bolha. Egyetlen mozdulattal a szoba közepén termett, és idegbetegen szaggatta ki a fülhallgatót.

– Te direkt szívatsz? – visított.

Megtudtuk, hogy Zsani egyrészt maximumra állította a hangerőt, másrészt épp a Korn egyik legbrutálisabb száma ment, amiben énekhang nem sok van, üvöltés annál inkább. Félősnek épp egy ilyen ezer decibeles ordítást sikerült kifognia. Visszahúzódott hát paplanja legmélyére, fülhallgató helyett a párnáját szorítva a fejére.

Te mindentől félsz

– Nem vagyok betojva, nem vagyok betojva… – ismételgette Félős beijedt hangon. Aztán hirtelen felült az ágyon. – Ha tudni akarjátok, egyszer pont a szomszéd házba csapott bele a villám, a teteje félig le is égett. Azt hittük, a mi tetőterünk is ki fog gyulladni.

– Ez érthető, de miért ijedsz meg mindentől? – kérdeztem. – Úgy általában. Mindig.

– Reszketsz az állatoktól is – tette hozzá Zsófi. – Nemcsak a póktól, hanem még egy kölyökkutyától is.

– Ez az! – jött rá Rita. – Te mindentől félsz, ami ismeretlen.

Félős egy szót sem szólt. Behúzódott a takaró alá, ahol, villámlás és égdörgés közepette, elnyomta az álom.

Ki mit tud?

Utolsó nap, tábori „Ki mit tud?”. Az este fénypontja egyértelműen Félős. Igaz, úgy kellett kilökdösni a függönyök mögül. Egy furcsa dresszt viselt. Rendíthetetlenül várta, hogy megszólaljon a zene. Csajkovszkij első taktusaira szálfaegyenesre húzta ki magát, büszkén felvetette fejét, és bemutatott egy tökéletes balett-táncot. Végre nem félt: bátran vállalta önmagát.

Szerző: Tóth Réka