– Nagymama, Apa ott volt Anyával, amikor születtünk? – kérdezte Zsófi.
– Természetesen, felejthetetlen élmény a számára.
Ahol gyermek születik, ott család születik
A születés ünnep, nemcsak a család, hanem az egész nemzet számára is. A gyermekek a biztosítékai egy nép fennmaradásának. Az életünk a gyermekkel teljesedik ki, velük lesz leginkább a sajátunk, mert belőlünk fakad. A szülés bizalmi kérdés is, hiszen mindenki azt szeretné, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények között jöjjön világra a gyermeke. Őseink a gyermek születésekor fát ültettek abban a reményben, hogy ez itthon tartja őket, vagy a távolba szakadtakat hazahívja.
Születés hete
A születés hetét 2003-ban rendezték meg először. Minden évben az anyák napjához igazodva kerül megrendezésre ez az országos esemény, több száz helyen tartanak ilyenkor programokat. Az informáló, szakmai és kulturális rendezvénysorozat célja, hogy a várandósok és családjaik minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak arról, milyen választási lehetőségeik vannak a szülés módjának, helyének, valamint a kísérő kiválasztásának tekintetében. A szervezők igyekeznek bemutatni a különböző döntési lehetőségeket, a hazai egészségügyi ellátás hagyományos és újszerű alternatíváit, a kutatási eredményeket, a nemzetközi szervezetek ajánlásait.
A rendezvénysorozat a gyermekvállalás miatt új szerepekkel és szerepkonfliktusokkal szembenéző nő és családja számára hiteles, független segítséget nyújt a tájékozódásban. Cél, hogy megadja a lehetőséget az anyáknak felkészülni a szülésre, a szoptatásra, vagy az anyává vált nőknek feloldani az esetleges bizonytalanságokat.
Célok és résztvevők
A rendezvénysorozat célja, hogy a gyermekvállalásra készülő családokban tudatosítsák ennek az életszakasznak a fontosságát és szépségét, a kismamákat megerősítsék nőiségükben, segítsék őket babájukkal és párjukkal való kapcsolatuk elmélyítésében, valamint megfelelő mennyiségű, széles skálájú információt nyújtsanak át nekik a számukra legmegfelelőbb és emberhez méltó szülési mód kiválasztásához.
Szülészorvosok, szülésznők, bábák, dúlák, védőnők, szülésfelkészítők, pszichológusok, homeopaták, gyógytornászok, mentálhigiénés szakemberek, szoptatási tanácsadók, pedagógusok, hordozást oktató szakemberek, alternatív gyógyászati központok, játszóházak, illetve közhasznú civil szervezetek beszélgetnek ilyenkor az érdeklődőkkel. Reményük szerint a programok egyre több várandós nőt és családot segítenek hozzá, hogy a várandósság ideje, a szülés és a gyermekágy ne szorongással, bizonytalansággal, aggodalmakkal teli időszak legyen.
Példák országos programokra
Az előadások főként a várandósság, a szülés-születés, a szoptatás/táplálás, a csecsemőgondozás, a hordozás, az anyává-apává válás, a csecsemőkor és a kisgyermekkor testi, lelki és mentális változásai, az anyák relaxációs és feltöltődési lehetőségei, illetve a bölcsődei nevelés témakörök köré szerveződnek.
A látogatók interaktív kiállításon, belső utazáson élhetik át a születés folyamatát a megtermékenyítéstől a megszületés pillanatáig. Bemutatnak kórházi szülészeti osztályokat, szülőszobákat. Lehetőség adódik kipróbálni a különböző tornákat, például a kismamatornát, a baba-mama tornát, a szülés utáni regeneráló tornát, a zenebölcsit, a gyerekjógát vagy a hordozós fitneszt.
Mi is!
– Nekem is lesznek gyerekeim – határozta el Matyi. – Legalább öt!
– Elég neked annyi, ahány kezed van – nevetett a nővére. – Nekem kettő gyerekem lesz. Egy fiú és egy lány.
Szerző: Tóth Réka