Furcsának találjátok a fenti párosítást? Igen, egy kicsit az, hiszen az első szó a pszichológusra utal, a második pedig egy cukrászra. Mégis létezik ilyen ember, aki egy személyben mindkettő, sőt harmadik foglalkozása is van: óvónő. Ő az én keresztanyám, a legjobb keresztanya a világon.

Édesanyám húga a születésemtől kezdve pótanyukám. Nem véletlenül lett óvónő, imádja a gyerekeket, engem meg különösen. Neki még nincs saját családja, így rajtam éli ki minden anyai ösztönét. Ezt dicséretnek szántam, hiszen mindig odafigyel rám, igyekszik a kedvemben járni. Már csecsemőként nagyon összebarátkoztunk, mert sokszor ő vigyázott rám, este ő fürdetett meg, mielőtt elaltatott. Természetesen ő lett a kedvenc óvó nénim is. Ez a közeli kapcsolat már 14 éve tart. Na, ne értsétek félre: már önállóan fürdök, illetve bújok ágyba, de továbbra is nagyon jól megvagyunk egymással.

Hetente többször találkozunk, gyakran előfordul, hogy suli után őhozzá megyek, mert közel lakik. Nála is maradok addig, amíg a szüleim hazaérnek a munkából. Nem nagyon szeretek egyedül lenni otthon, inkább Ritával töltöm az időt. Vele minden pillanatot élvezek. A boltok bejárása, a kirakatok nézegetése igazi csajos program, mindketten imádjuk. Persze nem akarok a terhére lenni, de érzem, hogy ő is szeret velem lenni. Néha az óvodájában is csatlakozom hozzá, és segítek neki a picikkel foglalkozni.

Ő tényleg olyan, mint egy lélekgyógyász. Minden bánatomat megbeszélhetem vele, nagyon bölcs tanácsokat ad. A titkaimat is rábízhatom, megőrzi őket. Ha feldúltan érkezem hozzá a suliból, pár szóval meg tud nyugtatni, minden helyzetre megtalálja a jó megoldást. A legtutibb módszere a sütikészítés. Amikor nekilátunk kimérni a hozzávalókat, még durcás vagyok, elegem van a világból, de mire a krémet kavarjuk, már fülig ér a szánk. Jókat dumálunk, nagyokat nevetünk. Igazi boldogságterápia.

Annyit meséltem róla anyának, hogy néha ő is csatlakozik. Amikor hamarabb sikerül elszabadulni a munkahelyéről, egyenesen Ritához jön. Főleg, ha ki van borulva a sok értelmetlen feladat, bürokrácia miatt. Az elején még dúl-fúl, csak mondja a magáét, majd hirtelen megkönnyebbül, megnyugszik, és ő is teljes szívét-lelkét belegyúrja a süteménybe.

Szoktuk mondogatni keresztanyámnak, hogy ha nem óvónő lenne, elmehetne pszichológusnak. Olyan egyedi, cukrászattal kombinált terápiát senki más nem tudna nyújtani a pácienseknek, mint ő. Pillanatok alatt népszerű lenne, és betegre kereshetné magát.

De akkor mi lenne az árván maradt kis óvodásaival? Nekik mégis nagyobb szükségük van rá.

Lejegyezte: Laczkó Zsuzsa