A nagy horgász kis segédje

Keverve
PEOPLE TEAM tábor

Soha nem gondoltam volna, hogy én valaha élvezni fogom a horgászást. Mindig unalmasnak, időpazarlásnak tartottam, hogy órákig ül valaki a víz partján csendben, és várja, hogy horogra akadjon egy kóbor hal. Ha végre sikerül valamit kifogni, de túl pici, azt vissza kell dobni, ha túl nagy, akkor meg engedélyt kell kérni, mert szigorú szabályok szerint döntenek a zsákmányról.

Ez nem az én világom, én a mozgalmasabb életet szeretem. A sors néha megviccel bennünket, és úgy csűri-csavarja a dolgokat, hogy nem tudunk kitérni minden elől, amihez nincs kedvünk. Hogy megértsétek, miről beszélek, egy kis kitérőt kell tennem. Bemutatom a családunkat, persze csak nagy vonalakban. Engem Márknak hívnak, és 12 éves vagyok. Van egy húgom, Rebeka, ő két évvel fiatalabb. A szüleink három éve elváltak, mi mindketten anyával maradtunk. Apának hamarosan új felesége lett, akinek van egy fia, Gábor. Ő négy évvel idősebb, mint én. Igazi matematikai feladvány, nem? De nyugi, semmit nem kell kiszámolnotok! Csak azért mondtam el ezeket, hogy világosan lássatok.

Amikor elkezdtünk ismerkedni apa új családjával, se Rebi, se én nem voltunk kíváncsiak a „féltestvérünkre”. Hiába papolt apa, hogy igyekezzünk megkedvelni egymást, hisz most már egy család leszünk, mi nem így gondoltuk. Főleg én nem. Rebi hamarabb elfogadta az új helyzetet. Számomra továbbra is mi hárman voltunk a család: anya, a húgom és én. Hiába voltam még túl fiatal, éreztem a felelősséget, hogy most már nekem kell anyát is meg a húgomat is megvédenem.

Apa felesége próbált a kedvünkbe járni, de semmit nem erőltetett. Gáborral meg alig találkoztunk, mert sportolt vagy a barátaival lógott. Néha a családi ebédeken volt lehetőségünk beszélgetni, de ő mindig szűkszavú volt. Úgy látszott, hogy ő sem akar velünk barátkozni, olyan távolságtartó volt, hogy ez felpiszkálta az érdeklődésemet. Kíváncsivá tett, vajon milyen lehet.

Nem kellett sokáig várnom, mert apáék kitalálták, hogy pár napra utazzunk el a Tiszához. Az első közös családi nyaralásunkon aztán sok minden kiderült. Először is, hogy Ági sokkal jobb fej, mint hittük. Csak más szemmel kellett néznünk, és nem a „mostohát” látni benne. Gábor pedig beavatott engem a horgászat titkaiba. Ez a hobbija, és egyedül engem tüntetett ki azzal, hogy magával vitt a kedvenc helyére, és a segédje lehettem. Minden fontos dolgot megmutatott, sőt a régi horgászbotját is nekem adta. Nem beszéltünk sokat, amíg vártuk a kapást, de ott a folyó melletti csöndben valahogyan egy hullámhosszra kerültünk. Amikor végül közösen kihúztuk a méretes pontyot, úgy éreztem, teljesen elfogadott. Én is büszkén tekintettem rá, mintha igazi bátyám lenne.

Ettől kezdve nemcsak a nagy horgász kis segédje lettem, hanem a fogadott öccse is.

Lejegyezte: Laczkó Zsuzsa


Menü