A kacsatechnika mindent megold

Kérdezünk
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM nyári táborában van néhány olyan kifejezés, amelyet előszeretettel használnak a táboroztatók. Többek között erről is beszélt Barna, aki minden nyáron heteket töltött a PT közösségében.

Az elmúlt három évben több alkalommal is részt vettem közösségi szolgálaton, amelynek keretében általános és középiskolás gyerekekkel is foglalkoztam. Régóta vagyok a PT-ben táborozó, tavaly óta már táboroztató. Nagyon szeretem a tábor hangulatát, a szervezése véleményem szerint példaértékű, emiatt is fogott meg itt a táboroztatói munka.

Stresszeltél valaha a táborban?

Megesik, hogy stresszes vagyok, de nem jut eszembe eset, amikor ez táborozás közben lett volna. Ennek több oka lehet. Az első, hogy egy büfés leves, tea vagy jégkrém minden gondot elűz. A második, hogy a tábor nyugodt környezet, nem érnek nagy sokkhatások. A harmadik, hogy nem is jut idő stresszelésre a folytonos programok, órák, beszélgetések és játékok mellett.

Ezt a kifejezést csak a PT-ben hallhattad…

Amit csak itt hallottam, az a „kacsatechnika”. Ez, mint számomra kiderült, egy valós technika, amit a programozók használnak abban az esetben, ha hibába ütköznek. A dolog elég egyszerű, csak a megoldás módszere vicces. Szokás mondani, hogy egy ember csak akkor ért meg valamit igazán, ha azt másnak tanítja. Ezt használja ki ez is: ha a program hibára fut, de nem tudjuk, miért, segít a gumikacsa. Ültessük le az asztalra, és magyarázzuk el neki a programot, miközben mi magunk rájövünk a hibára. Számos programozási feladatomban segített már a kacsatechnika.


Menü