Hátizsák, zseblámpa, kamera, fogkefe, törülköző és egy nagy fotóalbum tele képekkel. Elérkezett ez a nap is. A búcsúzás. Búcsú a tábortól, az új barátoktól. A hátizsákunk azonban nehezebb lett, mint amikor néhány nappal ezelőtt megérkeztünk. Sok élménnyel lettünk gazdagabbak, és én is sok mindent megtanultam a világból. Az első és legfontosabb szabály, hogy többet nem kockáztatom az életemet. Lackó becsületét sem! A szabály, az szabály! Szigorúan be kell tartani. Mi lett volna, ha mindenki más is úgy gondolkodik, mint Lackó, és ők is elhozzák a kis kedvencüket? El tudjátok azt képzelni? Mondjuk, háromszáz macska egyszerre a tábor területén! Ezt azért mégsem lehet. Ez a tábor gyerekeket vár, és nem állatkert. Mit szóltok, milyen okos gondolataim lettek? Persze erre nem magamtól jöttem rá, hanem a konyhásnéni szavait hallgattam, amikor Lackót jól leszidta. Most az egyszer kivételt tesznek, és nem szólnak senkinek, de arra kérte Lackót, hogy tanuljon ebből, és többet figyeljen a szüleire, a felnőttek tanácsaira. Gondoljon csak bele, mi lett volna, ha megbetegszem? Az állatok elfertőzhetik az embereket, és az egész tábort be kellett volna zárni, és még ki tudja, mi más baj lehetett volna.
Mindezek után én is nagyon elszégyelltem magam. Buta fejemmel azt gondoltam, hogy meglepetést okozok Lackónak azzal, hogy titokban vele jövök a táborba. Ehelyett szégyenbe hoztam. Hiszen a néni nem tudhatta, hogy Lackó csak itt vett engem észre. Száz nyávogásnak is egy miau a vége, soha többet nem leszek szófogadatlan, és jobban vigyázok magamra. Azt hiszem, hogy a táborban töltött napok alatt Lackó is komolyabb lett. Úgy láttam, hogy nagyobb rendet tartott a szobájában. A másik fiú is ügyelt a tisztaságra, és a közös fürdőszobában is mindig rendet hagytak maguk után. Szerintem ezentúl otthon is többet fognak majd pakolni, a jót könnyű megszeretni. Mennyire fog ennek örülni Lackó anyukája! Már csak azt kell kidorombolnunk, hogy otthon hogyan meséljük el a közös kalandunkat. Bízom benne, hogy Lackóra nem fognak haragudni, és megbocsátanak neki a szülei.
Ez az írás a „Marci” sorozat 10/9. része.
Szerző: Szerencsés Melinda