Tudtam, hogy idén valami érdekes dolog fog történni velem Kecskeméten, a PEOPLE TEAM táborában. Már nem először jöttem táborozni, ezek a napok hozzátartoztak a nyaramhoz, szerves részévé váltak már a hétköznapjaimnak is. A tanév közben terveztem az edzőtáborokat, a nyaralást a szüleimmel és a mindig várva várt ottalvós tábort. Minden évben másik témát választottam. Kezdetben érdekelt a kézműveskedés, aztán a sport és az angol. Két éve irányt váltottam. Programozás, robotika lett a hobbim. A drónok is érdekelnek, ezért nehéz volt a választás. Aztán végül is a robotika mellett döntöttem.

Az izgalmakat idén az is fokozta, hogy elhatároztuk a srácokkal: idén csajozni fogunk ezerrel. A táborban eddig inkább a programok kötöttek le minket, meg egymás ugratása. Ebben a tanévben azonban már a suliban elkezdődött minden. A csajok észrevették, hogy serken a bajuszom, dagadnak az izmaim, szóval elkezdtek más szemmel nézni engem. Persze ez azért is lehet, mert három éve vízilabdázom, és ez most már meg is látszik rajtam. Amióta kerülgetnek a lányok, úgy érzem magam, mint egy vak, aki visszanyerte a látását. Észreveszem, ha megnéznek, és elismerően pillantanak rám. De jobb, ha én kezdeményezek, ebben biztos vagyok. A srácokkal kidolgoztunk néhány csajozós dumát, amit a táborban bevethetünk. Hiszen mi már tapasztalt táborozók vagyunk, tudjuk, mi vár ránk.

A tervet követte a megvalósítás. Már az első nap feltűnt nekem egy gyönyörű lány. Minden figyelmemet őrá összpontosítottam. A fotóstáborba jelentkezett. Gondoltam, sebaj, majd lesz miről mesélnünk egymásnak. Kitűnő lehetőség adódott a megszólításra, amikor az ebédhez sorakoztunk. Ezt figyeljétek! Rögtön levettem a lábáról ezzel a szöveggel: „Te bizonyára először vagy ebben a táborban, mert a ragyogó arcodra biztosan emlékeznék.” Mit szóltok? Innen már simán ment minden. Legalábbis aznap. Másnap ugyanis hiába akartam vele ebédelni, teljesen elutasító volt. Még csak hozzám sem szólt. Kerülte a tekintetemet, és elküldött az asztalától, hogy az már foglalt a barátnőinek. Még ilyet! A haverokkal értetlenül álltunk a történtek előtt. Az előző napi bájos, kedves mosoly eltűnt, helyette egy komoly, zárkózott arc nézett el mellettem. Össze sem lehetett hasonlítani azzal a csodával, amit éreztem, ahogy előzőleg rám nézett. Mit ronthattam el?

Szerencsés Melinda írása