Állandó türelempróba

Keverve
PEOPLE TEAM tábor

A 10–14 éves korú gyermekek számos testi, érzelmi és szellemi változáson mennek keresztül, melyek egyensúlyvesztést okozhatnak életüknek ebben a szakaszában. Az egyébként is iskolai kudarcokkal küzdő gyerekek esetében jelentősebb problémák adódhatnak. Tudnak dühítően és kihívóan viselkedni, koszos melegítőnadrágot, chipses zacskót, elkallódott házi feladatot szobájuk padlóján szétszórva hagyni, próbára tenni szüleik és tanáraik türelmét a fiatalok ebben a nehezen érthető, kusza, mégis elbűvölő és csodálatos időszakban, hiszen viccesek, kíváncsiak, élénk képzeletűek és tudásra szomjasok is egyben. Hepehupákba szaladnak bele, nem sziklákba. Nehéz helyzetekkel találják szemben magukat, de dolgozó felnőttekké, szülőkké, jó állampolgárokká válnak.

A növekedés, a másodlagos nemi jelleg kialakulása nem azonos tempójú minden pubertáskorúnál, illetve a két nem esetében. A lányok érése és így érdeklődése sem azonos. Akik azelőtt nem adtak túl sokat a külsejükre, most hirtelen elkezdik órákig csinosítgatni magukat, aggódnak és panaszkodnak, hogy túl alacsonyak/magasak, kövérek/soványak, túl pattanásosak. Mozgásuk esetlen, ügyetlen lehet a végtagnövekedés miatt. A későn érők nem tudnak versenyezni testileg fejlettebb osztálytársaikkal, a korán érők viszont felnőttes helyzetekbe kényszerülhetnek, pedig érzelmileg és szellemileg még nem elég fejlettek. Ahogy a barátok, osztálytársak, családtagok reagálnak a testi változásokra, annak hosszú távú hatásai lehetnek. Meg kell őket nyugtatni, hogy az eltérő növekedés normális.

Most akkor tombolnak a hormonok? Hangulatingadozás, duzzogás, egyedüllétre vágyódás, lobbanékonyság kétségkívül jellemzi a kamaszokat. Már tudnak előre gondolkodni, így akár túlságosan is aggódnak iskolai teljesítményük, megjelenésük és népszerűségük, valamelyik szülőjük elvesztése, szüleik válása, iskolai zaklatás, iskolai erőszak, alkohol- és drogfogyasztás, nem kívánt terhesség miatt, és hogy nincsenek barátaik, de akár éhség, szegénység, nukleáris bombázás, terrortámadás miatt is, és hogy nem lesznek képesek jó munkát szerezni. Öntudatosak, maguk miatt túlságosan érzékenyek lehetnek. Túl nagy jelentőséget tulajdonítanak bizonyos dolgoknak. Hajlamosak labda nagyságúnak tartani egy homlokukon megjelenő pattanást, amin mindenki nevetni fog, holott az kicsi, és haj takarja, vagy rettegnek attól, hogy a barátaik meglátják, amint az anyukájukkal mennek moziba.

Ez az írás ennek a sorozatnak az 1. része: Így neveld a kamaszodat

Fordította: Dobai Katalin

Forrás: 2.ed.gov

Menü