A tábori élet izgalmasabb, mint gondoltam. Bár egy kicsit szomorkodom, mert Lackót és a barátait alig látom. Reggeltől estig annyi teendőjük van, hogy keveset találkozunk. Ráadásul a szobába is bejönnek más diákok, akik nem láthatnak meg. Ilyenkor gyorsan bebújok a szekrénybe. Szóval a napjaim nagy része abból áll, hogy a szekrénybe ugrálok ki meg be. Egyszer még az ágy alá is bebújtam hirtelen, amikor váratlanul bejött egy ismeretlen fiú a szobába. Esténként azonban csuda jól szórakozom, mert képzeljétek, hogy itt, a táborban minden este van valami buli a táborlakóknak. Én még nem ismerem az órát, de Lackóék igen, és tudják, hogy mikor hová kell menniük, milyen program vár rájuk. Az érkezéskor kaptak egy ismertetőt, amin rajta vannak részletesen a programok. Az esti móka nyolctól tízig tart, utána takarodó van. Vagyis elvileg. Mert mi még akkor kezdünk a takaró alatt pusmogni.

Lackó megmutatta a fotóit, amiket napközben csinált. Reggel fotózott először, reggeli után a korai hangolón. Meglepődve láttam, hogy mennyi táborlakó van a képeken. Én még ennyi gyereket nem láttam egyszerre egy helyen. Lackó barátja, Bence szerint több százan vannak. A hangoló után kezdődött a témafoglalkozás, ahol csupa olyan dolgot csináltak a fiúk, amiből alig értettem valamit. Exponálás, záridő, fotónyersanyag, sötétkamra, diapozitív, objektív, képkapu. Na mit szóltok? Mennyi mindent megjegyeztem! Sőt, a sötétkamráról van némi fogalmam, hiszen oda mindig belopakodom éjszaka, ha nagyon éhes vagyok. A vakut is ismerem már, mert az a villanó fény, amivel Lackó lefotózott már engem párszor, mindig belevakított a szemembe. Annyira, hogy utána alig láttam a sötétben. A pupillám kitágult, és sokáig kellett pislognom, míg újra rendesen láttam. Úgy értettem, hogy ez az a bizonyos vörösfény-effektus. Bár azt nem egészen értettem, hogy a szemgolyó belsejében milyen fénytörés alakul ki. Az én szememben még nem tört el eddig semmi. Ezentúl majd jelzem Lackónak, hogy engem villámlás nélkül fotózzon.

Ez az írás a „Marci” sorozat 10/6. része.

Szerző: Szerencsés Melinda