Az egyhetes miniélet

Kérdezünk
PEOPLE TEAM tábor

A tuti nyári tábor olyan, mint az élet, persze abból a legbulisabb részeket kiragadva. A PEOPLE TEAM egyik táboroztatójával, Nórával beszélgettünk.

Miért fontos a táborozás?

Rengeteg új embert ismerhetünk meg.  Manapság úgy érzem, hogy kezd kikopni a táborozás a serdülők köréből. Fontosnak tartom, hogy a tizenévesek megtapasztalják, milyen is egy tábor, azaz az „egyhetes miniélet”. Egy hét alatt hihetetlen nagy barátságok alakulhatnak ki vadidegenekkel, lehetnek életre szóló szerelmek vagy kisebb-nagyobb összeveszések. Úgy, hogy vasárnap még idegenekként álltak egymással szemben a gyerekek.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

A felnőtté válás egyik legjobb próbájának nevezném a tábort. Nincs ott anya, apa, csak te és a haverok. Végre kiszakadsz a mókuskerékből, és igazi élményeket szerzel olyan emberekkel, akiket még életedben nem láttál, de közben 10 perc alatt rájössz, hogy mennyi közös van bennetek. Higgy nekem, saját tapasztalat.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Anyukám szavaival szeretnék élni: „Akármilyen nehéz is kiengedni a szárnyaid alól a gyereket, meg kell tenni, mert a tábor során olyan élményekre tehet szert, amilyeneket sehol máshol nem kaphat meg. Szóval ne foszd meg ezektől. Fontos, hogy a szülő merjen megbízni azokban a nevelőkben, akikre rábízza a gyerekét arra az egy hétre.” Én csak annyit tennék hozzá, hogy nem kell aggódni, úgyis magas a kerítés, nem lesz itt gond. Szia, Anya!

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Csak saját magamat tudom ismételni, azt az élményt és kalandot szeretném visszaadni a táborozóknak, amit én kaptam évekkel ezelőtt. Még felnőtt fejjel is ugyanúgy imádom a fogócskát, mint 10 évvel ezelőtt.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Hatalmamnál fogva ráruházom valaki másra. Az idegesítő gyerekkel együtt társulok egy éppen játszó másik csoporthoz, és egy óvatlan pillanatban, mikor bevonódott a játékba, kámforrá válok.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– Kispárna

– Jégkása

– Vattacukor

– Kürtőskalácssütés

– Lelkesedés

– Jó fej táboroztatók

– Jó idő

– Jó kaják

– Kafa ventilátor

– Napszemcsi

+1: Haverok, buli, Fanta

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Egy sírós kisfiút sikerült megnyugtatnom, majd közölte, hogy világgá szeretne menni, így elindultunk közösen, mert ugye mindig a gyerek az első… De a teniszpálya izgibbnek tűnt, mint a kutyagolás, úgyhogy csak odáig jutottunk.

Tartasz valamitől?

Lesz olyan szituáció, amit nem tudok megoldani, vagy esetleg leblokkolok, vagy netán rossz választ adok. De sebaj, mindenből tanul az ember.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Lesznek-e ismerős arcok a táborozók közül, és ha igen, vajon felismernek-e. Múlt héten egy 13 éves PT-s kislánnyal futottam össze egy plázában, és nagyon örültem, mert felismert, és köszönt.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Tudok felnőttként viselkedni, és nem csap meg a tábor szele… Viccet félretéve, szeretném tapasztalatszerzésként és fejlődésként megélni a tábort.

Menü