Honvágy nélkül táborozni?

Kérdezünk
PEOPLE TEAM tábor

Természetes, ha honvágyad támad táborozás közben. Ezt más is átélte – igen, még a táboroztatók is, akik maguk is táborozók voltak fiatalabb korukban. A PEOPLE TEAM-es Pisti ugyanígy van ezzel: ő azt vette észre, hogy ha jó helyre megy, és szeretik ott, akkor nem alakult ki nála a honvágy érzése.

Miért fontos a táborozás?

Mert elősegíti a szocializálódást és az új kapcsolatok, barátságok kialakulását. Nagyon fontos azoknak a gyerekeknek, akik antiszociálisak az iskolatársak vagy más miatt, itt találkozhatnak egy nagyon jó társasággal, akik talán meg tudják törni a jeget. Önbizalomszerzésre is nagyon jó. Olyan barátságokat lehet kialakítani, amik életre szólók lehetnek, és később akár a munkájukat is elősegítheti a barátságuk (például közös cég által).

Milyen volt az első táboros élményed?

A legelső táboros élményem, ami megmaradt bennem, az az első ebéd volt. Emlékszem, ahogy bementem a Hangárba, és nem találtam a barátaim, csak néztem a tömeget, hogy hová üljek le, és valamiért mérhetetlenül rettegtem valamitől.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Légy bátor! Ez nem iskola, ne úgy képzeld el az órákat, mint az iskolákban, semmi nem kötelező, bármikor változtathatod a szekciódat! Ne félj, a verbális bántalmazás (csúfolás) már azelőtt meg lesz oldva, hogy kialakulna.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Ne izguljon, biztonságban van a gyermeke, bízzon meg bennünk, profi csapat vagyunk. Ha bármi történne, azonnali orvosi ellátásban részesül a gyermeke, de ha lelki problémája lenne, akkor több mint 50 mókus (táboroztató) áll készen, akivel meg tudja beszélni.

Volt honvágyad táborlakóként? Ha igen, hogyan kezelted?

Szerencsére nem volt, a sok jóbarát és a családias, szeretetteljes környezet miatt. Minden 2. este felhívtam a szüleimet, és beszéltem velük, így ez is segítette a honvágy elkerülését. A baráti társaság is nagy segítség volt, ha bármi nyoma is volt a honvágynak, velük meg tudtam beszélni, mókusnak már nem is kellett szólnom. Ha jó az a hely, ahol vagyok, és szeretnek ott, akkor nem fog kialakulni honvágy, hisz megkapom azt, amit otthon.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Megpróbálnám a gyökerét megkeresni a problémáénak, nem véletlen, hogy kialakult, lehet, hogy egy beszólás, egy rossz szobatárs vagy csak egy rossz pillanat, és könnyen kialakul. Ha a kiváltó okot megszüntetném, és utána is fennállna ez a dolog, akkor beszélnék a szüleivel, hogy mi legyen, esetleg meglátogatnák-e a gyermeküket, ha tudják, de szerintem eddig sosem kell majd elmenni.

Ha volt rossz tapasztalatod vagy élményed táborozáskor, hogyan és milyen segítséggel sikerült átlendülni rajta?

Eleinte nehéz volt elfogadnom, hogy a társaim kitaláltak nekem egy nevet, és ezen szólítottak. Egy másik táborban is így volt, de ott nem jóindulatból, hanem gúny céljából lett ez a név. Idővel elfogadtam, de meg is beszéltem velük, hogy ne használják ezt, mert rossz emlék fűz hozzá; szerencsére megértették.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen, sikerült, több hosszú távú barátságot is kialakítottam, de – úgymond – tábori barátságot, mert fizikálisan csak a táborban találkozunk három hétre, egész évben online kommunikálunk, de ezek a barátságok szinte ugyanolyanok, mint a helyi, otthoni barátságok.

Milyen új ismereteket köszönhetsz a táborozásnak táboroztatóként?

Jobban megismerem a csapatmunka rejtelmeit, hogy hogyan lehet jól és hatékonyan csapatban dolgozni, tudom fejleszteni a csapatvezető képességem, tudok úgy gondolkozni, hogy ne csak én tudjam elvégezni azt a munkát, hanem csapatban. Hogy tudjam őket koordinálni, és egyben jó példát mutatni nekik, hogy nem munkaadó vagyok, hanem én is dolgozom úgy, mint a másik, csak én vagyok az összefogó.

A legtutibb táboros program az…

Esti programok, ebbe minden lényeges beletartozik, ilyenkor tudjuk legjobban elfeledni a sérelmeket és a rossz dolgokat, és csak a feladatra/játékra koncentrálni.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

A Hangár előtti színpad, itt mindig érdekes produkciók vannak, itt a legjobb hangosítani, ilyen szempontból még a Hangár vége is jó.

Mi táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Segít kihozni a maximumot magunkból, megismerni a határainkat, és a kreativitásunkat maximálisan ki tudjuk használni, semmi nem hátráltat.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Azt várom, hogy fejlessze a tudásomat, segítsen megoldani a szociális problémáimat és sok barátot szerezni, illetve hogy visszavigyen a régebbi, pörgősebb, életkedvtelibb énemhez.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Ha nem tudom megoldani vele a konfliktust, akkor segítséget kérek a többi táboroztatótól, és közösen kitalálunk egy jó módszert a konfliktusunk kezelésére.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– Különböző feliratok-táblák

– Válogatott nyári-nosztalgikus zenék

– Érthető beszéd az esti programoknál

– Változatos programok

– Animal Cannibals

– Kedves-türelmes táboroztatók

– Éjszakai programok a nagyobbaknak

– Csapatversenyek

– Különböző érdekes bemutatók

– Strand

Mikor nevettél legnagyobbat a táborban?

Akkor, amikor egy csapatjátékban az egyik csapat produkciója az volt, hogy VÁP arcképét kinyomtatták, és a Szállj el, kismadárt énekelték el, a refrénre koncentrálva. Remélem, ez VÁP-nak is vicc formájában jött le, mert óriási volt.

Melyik volt a legjobb tábori pillanat?

Az egyik hét elején volt PT’s Got Talent, ami számomra nagyon érdekes volt már azért is, mert a táboroztatók meg tudták mutatni, hogy milyen ötletesek. Elképesztő, hogy némelyik táboroztató milyen kreatív.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Szinte mindennap sikerült 7 óra felé, az esti programokra készülve megkérni a focistákat, hogy hagyják abba a játékot – ez azért is volt sikerélmény, mert két fejjel magasabbak voltak, és nem az engedékenységükről híresek.

Tartasz valamitől?

Nagyok az elvárásaim a zenék terén, minden zenének illenie kell az adott játékhoz, hangulathoz, emiatt is szoktam abba a hibába esni, hogy többször is lejátszom ugyanazt, hogy biztosra menjek, de idén 4-5-ször annyi zenével készülök, így ez talán kisebb eséllyel fog majd előfordulni.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Kíváncsi vagyok arra, hogy idén hogy fognak sikerülni a szekciók, milyen újdonságok lesznek, és hogy milyen új esti programokkal fognak előrukkolni a programtervezők.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Bebizonyítom magamnak, hogy bátor vagyok, nem félek szólni, ha bármi kérésem, óhajom-sóhajom van.

Menü