Ebben a táborban nyugodtan megnyílhatsz

Kérdezünk
PEOPLE TEAM tábor

Néha mindenki kicsit földönkívülinek érzi magát. Nem volt ezzel másként Tamás sem, aki sokat utazott azért, hogy részt vegyen a PEOPLE TEAM nyári táborában, aztán olyan élményeket szerzett, amelyek miatt ma már tanárként tér vissza a kecskeméti gyerekfesztiválra.

Miért fontos a táborozás?

Új skilleket sajátítasz el, közösségi életet élsz. Fejleszted a kommunikációs készségedet. Megismered önmagad. Barátokat szerzel. Az egész éves sulis stressz után kikapcsolódsz. Az embernek néha jót tesz a környezetváltás, kiléphetnek a valóságból.

Milyen volt az első táboros élményed?

Nagyon hosszú utat tettem meg a PT-ig. Szerintem ennyit még életemben nem utaztam egyszerre. A tábor lefutása először a szokásosnak tűnt, a bejelentkezéssel és a szoba elfoglalásával. A szobatársaimmal azonnal összehaverkodtam, és még máig tartom velük a kapcsolatot. A programok első percében feltűnt, mennyire érdekes ez a tábor, mennyi energia, kreativitás és motiváció lakozik benne.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Itt nem kell félned megnyílnod, itt mindenki elfogad mindenkit. Nagyon jó a hangulat, az esti programok színesek és változatosak, főleg a tábortánc. Érezd jól magad! Ha bármi gond van, fordulj a táboroztatókhoz!

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Nem kell stresszelni, a gyerek jó kezekben van, nagyon jól ellesz. Én 500 km-ről jöttem a táborba tízévesen. A szüleim szkeptikusak voltak a táborral kapcsolatban, hogy egyáltalán létezik-e, és nagyon aggódtak értem, hogy mi lesz, ha honvágyam lesz, és nem tudnak hazahozni, de a táborban minden simán futott le, teljesen jól elvoltam, egyből becsatlakoztam a közösségbe, és egyáltalán nem volt honvágyam.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Hogy ugyanolyan jó és izgalmas maradjon a hangulat, mint táborozóként. Szeretnék sok új ötletet és energiát belevinni a drónos szekcióba. Esetleg szívesen tartanék freestyle show-t a táborozóknak a szekciómról.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Megpróbálnám meggyőzni, hogy hagyja abba, majd elvinném drónozni, mert az nyugtató hatással lenne mindkettőnkre. Akár kihívnám egy PT-drónversenyre is.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– Barátság

– Jó hangulat

– Menő esti programok (mindegyik)

– Boldogság

– Energikus környezet

– PT-s Ki mit tud?

– Zárt cipő

– Csapatkendő

– PT-s tészta

– Tábortánc

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Először vagyok táboroztató, ezért még nem beszélhetek ilyesmiről, de remélem, hogy lesz sikerélményem, és megmutathatom nekik, hogy mennyire menő a drónozás.

Tartasz valamitől?

Táboroztatóként kicsivel stresszesebb lesz a környezet, hiszen fontos, hogy minden feladatot időben és jól elvégezzünk, és a gyerekek is jól érezzék magukat.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Minden úgy sül el, ahogy képzeltem, jobb esetben még jobban is. Mennyire lesz más táboroztatóként, mint táborozóként?

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Be fogom bizonyítani magamnak, hogy mindenre képes vagyok, amit kiszabtam magamnak, és hogy még jobbá tegyem a szekciómat.

Menü