Akit szabadon neveltek, az szabadon nevel

Keverve
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Elengedés, okostelefon-használat és nyári táborok – egy szülőt és egy táboroztatót kérdeztünk.

Nemrégiben látott napvilágot a Yettel és az Explora közös, reprezentatív kutatásának (2022. május) eredménye. A felmérésben 5 és 11 év közötti gyerekeket nevelő szülőket kérdeztek többek között arról, hogy hogyan és hol töltik a gyermekeik a vakációt, mehetnek-e táborozni, illetve otthon maradhatnak-e egyedül.

Ennyire engedékeny egy mai szülő

A kutatás kitért arra, hogy a szülők mennyire engedékenyek azzal kapcsolatban, hogy gyerekük egyedül maradjon otthon, vagy kísérő nélkül hagyja el a lakást. Az 5–7 éves gyermekek közül csak minden nyolcadiknak, a 8–9 évesek felének, a 10–11 évesek háromnegyedének hagyják a szülei, hogy egyedül elmenjen valahová. Az 5–7 évesek közül csak minden nyolcadik gyerek lehet egyedül a lakásban, míg a 8–9 évesek esetén tízből négy, a 10–11 éveseknél pedig minden harmadik. Ugyanakkor a válaszadó szülők gyerekként nagyobb szabadságot kaptak: tízből csak egy-kettő nem mehetett sehová egyedül. A kutatást összefoglaló cikk szerint az eredmény tükrözi a generációs mintát, vagyis akiket gyerekkorában elengedtek – főleg hosszabb időre – a szülei, azok most engedékenyebbek a gyermekeikkel szemben, míg akiket szigorúbban fogtak, azoknak a gyerkőcei sem mehetnek sehová kíséret nélkül.

Programok nélkül a nyári szünet felében

A kutatás alapján a nyári vakáció nagyjából felében (11-ből 6 hétre) szerveznek programokat, ilyenkor a családi nyaralások, a nagyszülői segítség, valamint a táborok is szóba jönnek: a megkérdezett szülők 48%-a mondta azt, hogy 5–11 éves gyermeke napközis táborba megy idén, míg csupán 15% választott volna ottalvós tábort. A felmérésből az is kiderült, hogy a szülőket megnyugtatja az okoseszközökön keresztüli elérés lehetősége, és minél idősebb egy gyerek, annál valószínűbb, hogy rendelkezik már ilyen eszközzel.

Tábor szülői és szervezői szemmel

Eszter kétgyermekes anya, nem idegen tőle a táborozás gondolata: „Édesapám régen nyári táborokat szervezett, én pedig segítettem neki. Évente több száz gyereket mozgattunk meg a Balatonon. Akkoriban nem voltak okostelefonok, mégis mindenki jól elvolt, mindannyian felnőttünk valahogy. Most, hogy vannak gyerekeim, nem féltem őket, az óvodás lányomat ugyanúgy beíratnám ottalvós táborba, mint az iskolást.”

A PEOPLE TEAM kecskeméti táborait szervező Ater is úgy vette észre, hogy akit szabadabban neveltek, maga is könnyebb szívvel engedi el a gyermekét: „A PT alapítványa már 32. éve táboroztat 7–17 éves gyerekeket. Turnusonként 500 fő vesz részt a tematikus táborainkban, akik ottalvósként és bejárósként is érkezhetnek. Egyre több résztvevő kerül ki a korábban nálunk táborozók gyermekei közül – ezek a szülők pontosan tudják, mire számíthatnak, milyen szellemben táboroztatunk, és ezért nem kapunk tőlük aggódó telefonhívásokat. Bár a választható témák köre évről évre változik, az igényeknek megfelelően alakul, de az alapgondolat ugyanaz: itt mindenki szabadon csinálhatja azt, amit szeretne, természetesen amíg ezzel nem sérti a saját vagy mások testi-lelki épségét. A mobiltelefon-használat sem tiltott, illetve támogatjuk a napi helyzetjelentések leadását, de összességében azt tapasztaltam, hogy a programok sokszínűsége miatt a napközbeni foglalkozások befejezése után sem kütyükkel a kezükben lógnak a gyerekek, hanem barátkoznak, játszanak, beszélgetnek inkább, akár éjszakába nyúlóan.”

Menü