Örökre barátok

Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

Ha a barátaiddal nyaralsz, beleeshetsz abba a hibába, hogy nem nyitsz a körön kívüliek felé. Ha azonban nyitottan állsz mindenkihez, nem bánod meg.

Aki a saját baráti társaságával táborozik, az is új barátokra lelhet. Erről beszélt Zsófi, aki eddig háromszor járt a PEOPLE TEAM (PT) tánctáborában.

„Háromszor jártam eddig a PT-ben. A barátaimmal mentem táborozni, így az első évben nem nagyon barátkoztunk más emberekkel, viszont a tavalyi nyár folyamán sok embert megismertünk, akikkel a mai napig is beszélünk és találkozunk!

Bejárósként táboroztunk, azaz esténként hazamentünk, de ez is elég volt ahhoz, hogy fejlődjek a kapcsolatteremtés, barátkozás, ismerkedés terén. Sokat fejlődtem, és ezt nagyon hasznosnak tartom.

Tánctáborba mentünk, de lehet, hogy ezúttal kipróbálunk valami újat, még nem tudjuk pontosan. Nagyon szeretjük a közösséget, mindig kedvesek és aranyosak, egyszerű tanulni velük. Mivel komolyabb szinten űzöm a táncot, ezért különösebben nem sok mindent tanultam a szekció alatt, viszont kipróbálhattam új stílusokat, amikre ezelőtt lehet, hogy nem lett volna lehetőségem.

Délutánonként és esténként, a tematikus foglalkozások után sokféle program volt. Szuper volt a délutáni vízi csata, na és egyszer beledobtak ruhástul a medencébe. Az esti programok közül a csapatversenyeket szerettem a legjobban – azokból lehetne több is. Egyrészt nagyon élvezem, másrészt, úgy gondolom, sok mindenre megtaníthat. Amikor még ismerkedtünk, és be kellett mutatkoznunk, hogy milyen szekción vagyunk, a barátnőm, akit szintén Zsófinak hívnak, utánam következett, és ő is tánctáborba jött. Ez egy nagyon jó emlékként maradt meg bennem. Az is tetszett, amikor egy dalt kellett előadnunk, akkor Viktorral nagyon jóba lettünk.

Ami kevésbé jött be, az a kaja. Nem mindig volt az én ízlésemnek megfelelő, de a pizzát például szerettem. A tábor helyszíne viszont jó tágas volt, sok dolgot csinálhattunk.

A szüleim egyáltalán nem féltettek, sőt szerintem örültek, hogy kicsit kimozdultam otthonról és élveztem a nyarat. Mindig mutogattam nekik a képeket, és elégedettek voltak, hogy ilyen mosolygósnak látnak.”

További tábori beszámolót – és képeket – a https://legjobbtabor.hu honlapon találsz.

Menü