Régen apukám is a PT-ben táborozott

Kölyöknézet

Nem könnyű eldönteni, hogy kis vagy nagy tábort válasszunk-e. Norbi kipróbálta mindkettőt, és elmondta, mit gondol a legnagyobb táborról, amelyben eddig megfordult.

„Egyszer voltam a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborában. Még sosem jártam ezelőtt olyan táborban, amiben ennyien vannak. A legkellemesebb meglepetés a sok jó fej táboroztató volt, mindenki közvetlenül viselkedett.

A szüleim nem féltettek, mert régen apukám is PT-s volt, és sok jó tapasztalatot szerzett. Én sem jártam még hasonlóan jó táborban, habár nem is nagyon szeretem a táborokat, de a PT egészen más.

Ottalvósként vettem részt az egyhetes programozótáborban. Úgy gondolom, fejlődtem a választott témában, ha fogalmazhatok így, jobb érzéket adott a programozáshoz. Mivel kilencedikben infós elektronikai suliba mentem tovább, valószínűleg ott is tudom kamatoztatni a táborban tanultakat.

A PT jó nagy területen foglal helyet, szép környezettel, nem is lehet jobbat találni. Nem a legkényelmesebb szobát kaptuk, de hála istennek nem is ez volt a lényeg a táborban. Viszont majdnem minden kaja ízlett, a pizza volt a kedvencem. Egyszer két barátom elfelejtett vacsizni, mert nem tudták, hogy akkor van, de szerencsére mindig elérhető a zöldség- és gyümölcspult, és a büfé is egész nap nyitva van.

Hogyan lehetne még jobb a PT? Személy szerint örülnék még több sportversenynek. A kedvencem a szerda esti keresgélős-fejtegetős program volt. És néha úgy éreztem, hogy sok volt a tábortánc, de lehet, csak azért gondoltam így, mert nem annyira szeretek táncolni, de egyébként minden tuti volt. Azt is szórakoztatónak találtam, amikor majdnem leestem a fáról. Mondjuk, ez nem vicces, de én jót röhögök rajta.”

Ha érdekel még több élménybeszámoló a PT nyári táborairól, akkor keresd fel a https://legjobbtaborok.hu honlapot!

Menü