Vakáció ON: becsengettek a nyári táborokba

Keverve
PEOPLE TEAM tábor

Elkezdődött a nyári szünet, ami egyet jelent a pihenéssel – és a táborokkal.

A nyári szünet előnye, hogy végre nem kell sietnünk az iskolába, együtt tanulnunk a gyerekekkel, hanem stresszmentesebben lehetünk velük. Igen ám, de legtöbbünk nem tudja megoldani, hogy szeptemberig szabadságon legyen – ha tartalmas programot kívánunk nyújtani a gyermekeinknek, nézzünk szét a nyáritábor-kínálatban!

Ma már szinte bármi megvalósítható

Vannak olyan táborok, amelyek a vakációval egy időben, június közepén kezdődnek, míg mások csak később dörrentik el a startpisztolyt. Egy biztos: ha szeretnénk, és megvan rá az anyagi keretünk, akár egész nyáron biztos helyen tudhatjuk gyermekeinket. Érdemes azonban a mennyiség helyett a minőségre törekedni: akár egy egyhetes turnus is elegendő ahhoz, hogy felzárkóztassuk őket angol nyelvből, megtaníttassuk táncolni, főzni, weblapot készíteni vagy robotot építeni. Ne csodálkozzunk azon, hányféle tábor létezik már – 2022-t írunk, és természetesen a táboroztatók is felmérik és kiszolgálják az igényeket, ezért ma egészen különleges táborok sorából válogathatunk.

Most jó fiatalnak lenni

Az igazán jó táborokból elég egy alkalom is, hogy a résztvevők izgatottan várják a következő évi alkalmat. Jól ismerik ezt a PEOPLE TEAM kecskeméti táboraiba látogatók is, akik csak azt sajnálják, hogy olyan hamar eltelik egy-egy hét. Cserébe viszont idén 17-féle szekcióból választhatnak, amelyek között megtalálható például robotikatábor, írótábor, filmestábor vagy a 2022-es újdonság, a 3D konstruktőrök tábora. A táborokra nem véletlenül használják az „új generációs” jelzőt: a témák újszerűségén kívül abban is különböznek az iskolai rendszerű oktatástól, hogy az elmélet helyett a gyakorlati oldalra helyezik a hangsúlyt. A szekciók három egyhetes turnusban valósulnak meg, többségük ottalvós és napközis változatban is elérhető, és reggeltől estig tartó elfoglaltságot jelent a 7–17 éves diákoknak. Emellett teljes ellátást (napi háromszori étkezésen kívül korlátlan gyümölcs- és zöldségfogyasztást) és orvosi felügyeletet biztosítanak a PT-táborokban.

Korlátozott a helyek száma

Habár rengeteg tábor közül lehet választani, aki még nem regisztrált, jól teszi, ha mielőbb cselekszik, ugyanis rekordszámú résztvevővel számolnak a táboroztatók. Becslések alapján idén kb. 225 ezer gyermek tölt legalább egy hetet nyári táborban, a legnépszerűbb táborokba pedig már nem lehet jelentkezni. A PT-sek közül ilyen a kukta-, a gamer- és a dróntábor mindhárom turnusa, a többi szekció azonban e sorok írásakor még elérhető. Ide kattintva lehet jelentkezni.

Menü