Mi az a szolgáltatóház?

Mimimi
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM nyári táborainak egyik legnépszerűbb eseménye a szolgáltatóház. Ezen a programon nincs verseny és vetélkedés, egy cél van: minden gyerek érezze jól magát.

Felkészülés

Amikor a programtáblára kikerül, hogy aznap szolgáltatóház lesz, az első táborozók még értetlenül kérdezősködnek, hogy mit is jelent ez. Azok, akik már többször voltak, lázas szervezkedésbe és partnerkeresésbe fognak. A táboroztatók is készülnek, hiszen le kell gyártaniuk több száz karikagyűrűt, anyakönyvi kivonatot, és elő kell készíteniük egy hatalmas adag gyümölcsös bólét is.

Barátságok és szerelmek

Este nyolckor aztán megnyitják kapuikat a különböző helyszínek. Most nincsenek csapatok és menetlevél, verseny vagy vetélkedő. Csak a felhőtlen szórakozásé a terep. Az újdonsült ismerősök karkötővel megpecsételt örök barátságot és testvériséget fogadhatnak egymásnak. A szerelmesek hűségesküt tesznek a házasságkötő teremben, és felhúzzák egymás ujjára a karikagyűrűt. Az eseményt profi fotósok örökítik meg a rögtönzött műteremben. A félénkebbek levelet adhatnak fel a tábori postával a címzett szobaszámának megjelölésével. A küldemények takarodó után érnek célba. A feladó megadása nem kötelező.

Perek és lelki bajok

Ha valakit sérelem ért, a bíróságon szerezhet elégtételt. Tapasztalt döntnökök tesznek igazságot olyan nagy horderejű témákban, mint hogy ki ette meg az utolsó szál ropit vagy ki borított kólát az ágyba. Ha valaki rosszkedvű, mehet a pszichológushoz. Ha csak a jövőt akarja tudni, rendelkezésre áll a tábori jósda is. Készülnek horoszkópok és kórképek, a lényeg, hogy minden lelki bajra van gyógyír.

Szépség és játék

A szépülni vágyóknak megnyílik a tetoválószalon és a fodrászat. A sminkesek egész este meg sem állnak. Jennifer Lopezek és Lady Gagák sora kerül ki a kezük alól. A reflektorból készült szolárium alól csokibarna szépségek bújnak ki. A koktélbár olyan, mint Hawaii szigetén: a szerencsések miniernyős gyümölcskoktélt szürcsölgetve süttethetik a hasukat a plázson. Aki utazni vágyik, taxiba ülhet, és kényelmesen körbejárhatja az esemény területét. A játékos kedvűek fogadhatnak a tábori gladiátorverseny résztvevőire, de megpróbálhatják a szerencséjüket a minikaszinóban is.

Menü