Nyári táborok 2022: fogynak a helyek

Keverve
PEOPLE TEAM tábor

Siessen a regisztrációval az, aki idén nyári táborba menne, ugyanis 2022-ben rekordot döntött a jelentkezések száma.

Hiába az infláció, valamint az élelmiszerárak és a szállásdíjak emelkedésével együtt emelkedő részvételi díjak, idén rekordot döntött a nyári táborokba jelentkezők száma. Becslések szerint 2022-ben mintegy 225 ezer gyermek fog legalább egy hetet nyári táborban tölteni. Aki már valaha is táborozott, tudja, hogy mekkora segítség a szülőknek és milyen nagy élmény a gyerkőcöknek egy jól megválasztott nyári tábor. Habár a tavalyihoz képest 10-12%-os áremelkedés várható, a családi adó-visszatérítésnek és a Coviddal kapcsolatos korlátozások enyhítésének köszönhetően ezúttal jóval több gyermek részvételére számítanak, mint a korábbiakban.

Akik már kiakaszthatják a megtelt táblát

Az előző két év visszafogottsága végre megszűnik, és ez nagy könnyebbséget jelent a táboroztatóknak, akik természetesen örülnek a jelentkezések meglódulásának. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a szervezők egyik óráról a másikra szembesülnek a túljelentkezés problémájával, és hirtelen ki kell akasztaniuk a MEGTELT táblát. A méltán népszerű PT már most, bőven több mint egy hónappal a táborstart előtt sem tud néhány szekcióra jelentkezéseket fogadni a turnusonként 500 gyereket nyaraltató táboraiba.

Palotás Attila, a PEOPLE TEAM táborainak szervezője megosztotta velünk, hogy a hirtelen jelentkezői dömping miatt annyira betelt az első (július végi) turnusuk, hogy átcsoportosításokat is végre kell hajtaniuk; a háromból az első hétre kizárólag bejárós változatra fogadnak gyerekeket – de így sem az összes tematikára. Úgy tűnik, a 17-féle szekcióval készülő PT legnépszerűbb témái közül néhányra már a második turnusban sem lehet jelentkezni: gamertábor, dróntábor és kuktatábor. Persze ott van még a harmadik hét…

Mindenki a különleges táborokat keresi

A sport-, a kaland- és a nyelvtáborokon túl is van élet, és ezt a szülők és a gyerekek egyaránt tudják és értékelik, ez lehet legalábbis annak az oka, hogy főleg a különleges táborokat keresik. A fentebb említett kecskeméti PT választható témái is haladnak a korral: idén újdonságként jelenik meg a 3D konstruktőrök tábora, amelyet több helyen úgy emlegettek a hazai sajtóban, hogy a gyerekek akár a Schwarzenegger-féle terminátor szemgolyóját is kinyomtathatják. A gyakorlatközpontú foglalkozásokra és a délutáni/esti szabad programokra épülő új generációs táborok 1990 óta működnek, azóta évről évre változtattak a tematikákon és a programkínálaton, így garantálva azt, hogy az a tini se unatkozzon, aki évek óta visszajár hozzájuk. A PT robotika- és 3D-s táborára még lehet jelentkezni ide kattintva, de az érdeklődők jól teszik, ha sietnek, hiszen napokon belül ugyanúgy megszüntethetik a regisztrációs lehetőséget, mint ahogy például a drónépítős táboruk esetében tették.

A lényeg a szórakozva tanulás

A PEOPLE TEAM kecskeméti táborai más, hagyományosabbnak tekinthető tematikákat is igyekeznek a csúcsra járatni: a fotóstáborban profi fényképezőgépet adnak a gyerekek kezébe, és kiállítást szerveznek a legjobb képeikből, de ugyanígy kiállítják a kézművestáborban részt vevők alkotásait is, amelyeket akár a szülők is megtekinthetnek az utolsó napon. A tánctáborosok, a filmesek és a színházi táborosok szintén bemutatják műveiket. Az írótáborba regisztrálók neves magyar írók és költők instrukciói által fejlődhetnek, a kukták pedig receptekkel térnek haza. A brókerek és tőzsdecápák táborába jelentkezők a startupokról és a pénzbeosztásról tudhatnak meg többet, az angoltáborba jelentkezők annyit fejlődhetnek egy hét leforgása alatt, mint az iskolapadban ülve egy tanév során, a programozóknak pedig akár a karrierjüknek is megágyazhat a PT tábora. Van még játéktábor és tudóstábor a mindent felfedezni vágyóknak, és sporttábor az örökmozgóknak. Mindez egy helyszínen valósul meg, ha lehet így fogalmazni, a készlet erejéig – ezért érdemes minél előbb bebiztosítani a helyünket.

Menü