A fűben feküdtünk, így nem buktunk le

Kölyöknézet
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

A többféle tematikát kínáló tábor előnye, hogy mindig tud újat mutatni. Egy táborozó mesélt arról, mik a kedvenc szekciói a PT nyári táborai közül.

Ha létezik rutinos táborozó, Viki annak számít. Nyolcszor járt eddig a PEOPLE TEAM (PT) nyári új generációs táborában, és úgy van vele, hogy ami bejön, azon nem kell változtatni – ez persze nem jelenti azt, hogy nem merült volna el a sokszínű kínálatban, hiszen a tematikák közül kipróbálta többek között a fotóstábort és a tánctábort is. Olvasd el, mit gondol a PT-ről!

„Az első évben picit elveszett voltam, de aztán megtaláltam a helyem. A PT életem első olyan tábora volt, amit élveztem, ahova visszajárok, és nem cserélném el soha. Nagyon sok élményt köszönhetek neki. A szüleim is örültek, hogy ennyire élveztem a táborozást, és mindig visszaküldenek, mert tudják, hogy imádom.

A szekciókon szerzett tapasztalataimat a mai napig szoktam használni, amiért hálás vagyok. A két kedvenc tematikám a tánctábor és a fotóstábor, mindkettő ugyanolyan jó. A fotóstáborban sok mindent tanultam a gépekről, a médiatáborban azt, hogy hogyan kell vágni, szerkeszteni stb. Minden évben tanultam valami újat, amivel több lettem. Ráadásul sok új embert ismertem meg, és új barátokat szereztem. A tánctáborban például annyira jóban lettem az oktatókkal, hogy minden évben beszélgetek velük, és megértjük egymást, nagyon jókat tudunk nevetni.

Sok vicces sztorim van, de fogadalmat tettem, hogy nem mondom el ezeket az ott kötött barátságok miatt, mindenesetre egy életre emlékezni fogok rájuk. Annyit azonban elárulhatok, hogy egyik évben az utolsó estén a barátnőmmel átmentünk pár barátunkhoz, és féltünk, hogy a mókusok észrevesznek minket, ezért a fűben feküdtünk annak érdekében, nehogy lebukjunk. Végül sikeresen átjutottunk, és hajnalig beszélgettünk, utána bealudtunk, de szuperül éreztük magunkat.

Nem igazán van ciki sztorim, mert nem éreztem azt, hogy a PT-ben ciki is lehetne számomra, mivel mindent viccnek fogtunk fel, többek között azt is, amikor pizsamában mentünk le reggelizni. Apropó, étkezés: a PT-ben rendben van minőségileg és mennyiségileg is. A főételek közül a pizza alap, hogy az egyik legjobb, de a krumplipüré is finom volt. Az épületet és a környezetet pedig imádom, nagy élmény ott lenni, nagyon szeretem az egész helyet.

Úgy érzem, fejlődtem a táborban: jobban tudok beszélgetni az emberekkel, több közös témám van másokkal a különféle szekciókon szerzett tapasztalataim alapján. Ha valamit változtathatnék, az az lenne, hogy a tábor elején nagyon tetszett, hogy minden hétnek volt témája, ami az utóbbi években elmúlt, mint ahogy PT-póló sincs már, habár ezeket mindig is szerettem. Jó lenne, ha visszajönnének következő alkalommal.”

Mások táboros tapasztalatait is szívesen elolvasnád? Akkor csekkold le a https://gyermektabor.info oldalt!

Menü