Hogyan lett az ANGOLTÁBOR?

Témablokk
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM nyelvi táborként indult. Kezdetben angolt, németet és francia nyelvet is lehetett választani. A legnagyobb érdeklődés mindig az angol nyelv iránt volt. A turnusok gyereklétszámának kétharmada az angolosok közül került ki. Az évek során egyre csökkent az érdeklődés a német és a francia iránt, míg végül az egyik nyáron ezeket a szekciókat már nem indítottuk el: a nyelvgyakorlásnál rendkívül fontos szempont, hogy az egyébként kis létszámú csoportokba nagyjából ugyanolyan felkészültségű, hasonló életkorú és érdeklődésű gyerekek kerülhessenek egy-egy turnuson belül. Amíg az angolt hetente akár százötvenen is választották, előfordult, hogy a németesek csupán heten jelentkeztek.

2022-ben – a megszokott arányban – előreláthatólag turnusonként körülbelül százötven gyerek választja az angolt. A kezdőktől a haladókig, a kisiskolásoktól a kamaszokig minden táborozó megtalálja a megfelelő csoportot. Hogyan lehet beosztani ennyi, különböző iskolából érkező és más tudásszinttel rendelkező 7–17 évest? Külföldi tanárainkat három magyar anyanyelvű mentor segíti, akik egy profin felépített szintfelmérő rendszer segítségével alakítják ki a lehető leghomogénebb csapatokat.

A gyerekek angoltudását szóban és írásban is felmérik. Ez nem vizsga, inkább beszélgetés, játékos ismerkedés. Az órák kizárólag angolul zajlanak. A középpontban a beszédkészség és a szókincs fejlesztése áll. Házi feladat nincs, a délelőtti tanulás után a délután és az este a felhőtlen kikapcsolódásé. A turnus végén az angolos gyerekek oklevelet kapnak: a tanárokkal közösen értékelik, miben fejlődtek, és min kellene javítania. Nem magyar anyanyelvű tanáraink nem csak tanítanak, hanem részt vesznek a szabadidős programokban is, így a többi szekció tagjainak is lehetőségük nyílik az angol nyelv gyakorlására.

Erről a táborról bővebben itt olvashatsz: https://peopleteam.hu/taborok/angoltabor-nyari-tabor/

Menü