Létezik olyan hely, ahol az iskolás korosztály – legyenek a diákok általános vagy középiskolások – egyaránt jól érzik magukat? Naná! Ilyen a PEOPLE TEAM (PT) tábora is: az új generációs táborokban (amelyekről itt lehet bővebben olvasni: https://peopleteam.hu/taborok) mindenki megtalálja a társaságát, nem csoda, ha a diákok következő nyáron a PT-ben megismert barátaikkal térnek vissza a kecskeméti helyszínre. Táboros tapasztalatait Hanna osztja meg velünk a következőkben.

„Eddig még csak egyszer jártam a PT-ben. A három legmeglepőbb dolog a táborban az volt, hogy ha éhes maradtam pl. vacsora után, kérhettem a mókusoktól kaját a hűtőből. A második, hogy mennyi különböző ember volt a táborban, legyen az külföldi vagy magyar, akiket meg lehetett ismerni, és szinte soha senki nem volt egyedül, mindenki megtalálta a hozzá illő embereket. A harmadik pedig, hogy minden korosztályból voltak emberek, és a 6 évestől kezdve a 16 évesig bárkivel tudtál beszélgetni.

Angoltáborban voltam, és nagyon szerettem, jó érzés volt, hogy beszélgetni tudtam külföldi emberekkel, és meg tudtam magam értetni angolul, és sokat lehetett fejlődni az órákon. Például azt is szerettem, amikor kint tartották az órák egy részét – talán lehetne egy fokkal többször kinti óra.

Az esti programok voltak a kedvenceim, de délután annyi program volt, hogy nehéz közülük egyet kiválasztani – többek között megtanultam zsonglőrködni.

Az ételek közül a pizzák finomak voltak, viszont összességében kicsit egészségtelennek találtam a reggeliket és a vacsorákat. Egyébként a mennyiségek rendben voltak. A szállás is megfelelt a célnak, az ágy tiszta volt, meleg víz is volt, lehetett zárni a szekrényt, szóval meg voltam elégedve. A tábor területén könnyű volt eligazodni, tetszettek az épületek.

A szüleim nem féltettek, mivel tudták, hogy könnyen barátkozom, és örültek, hogy ilyen jól éreztem magam. A PT-nél jobb táborban még egyáltalán nem jártam.

Rengeteg élményt szereztem, lehetetlen egyet elmesélni a sok közül, de amikor kimentünk teniszezni pár emberrel, meg amikor a koreográfiát adtuk elő a csapatunkkal, és nekem az volt a feladatom, hogy megkérjem a kezét a táborban lévő legjobb barátnőmnek, ezek azért elég jók voltak.

Sokat beszélgettünk a trambulinnál őrködő emberekkel, akár magyarok, akár külföldiek voltak épp ott, nagyon jó fejek voltak. Számtalan új arcot ismertem meg a PT-ben. Az egyik legkedvesebb emlékem, hogy amikor hazaindultunk volna, és vártunk a buszra, kb. végig próbáltam elfojtani a sírásom, de nem igazán sikerült, odajött egy lány, és együtt sírtunk; szomorú voltam, hogy el kellett jönnöm.”