Nyári tábor tech-mániás kölyköknek

Témablokk
PEOPLE TEAM tábor

A XXI. században a legtöbb gyerek érdeklődésének központjában a technológia fejlődése áll. Már ma is rengeteg mérnök és fejlesztő hiányzik a munkaerőpiacról, nem beszélve azokról a foglalkozásokról, amelyeket még nem is ismerünk – egyszerűen azért, mert még nem léteznek. Ennek a tudásnak a megszerzésére, elmélyítésére vagy az érdeklődés megalapozására remek lehetőséget kínálnak a gyakorlati jártasságra fókuszáló nyári táborok.

A 32. éve nyári táborokat szervező PEOPL TEAM Alapítvány 2022-ben is elindítja tech-táborait, hogy használható gyakorlati ismereteket adjon át a technológia iránt érdeklődő fiataloknak – mindezt szórakoztató formában.

A tábor helyszíne és időpontja

A tábor helyszíne a Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégiuma Kecskeméten, ahol a táborlakók kétágyas szobákban kapnak helyet, időpontja pedig a július 24-én kezdődő három egymást követő hét. A testvérrel vagy osztálytársakkal, illetve barátokkal érkező diákok jelentős kedvezményekre számíthatnak – ottalvós és bejárós változatban is.

Mi történik a táborban?

A tábor már vasárnap, az első napon teljes gőzzel beindul, és nincs is megállás szombat délutánig, amikor – a fergeteges záróshow végeztével – könnyes búcsút vesznek a táborlakók. A táborozók a hét öt napján délelőttönként kétszer 60 és egyszer 90 percben foglalkoznak a megjelölt témájukkal, délután és este pedig olyan olyan fakultatív programok közül választhatnak, mint a különböző csapatsportok, a strandolás, más szekciók bemutatói vagy az egyes témavezetők meghívására érkező szakemberek, hírességek előadásai, workshopjai. A huszonéves oktatók túlnyomó többsége olyan egykori táborozó, aki azóta nagyon magas szinten űzi azt a szakmát, amelyhez az alapokat és a felnőtt korára is kitartó érdeklődést a PEOPLE TEAM nyári táborainak köszönheti.

3D konstruktőrök tábora

Aki ezt a témát választja megismerkedhet a 3D dizájn, 3D nyomtatás és 3D rajzolás alapjaival, megtanulja használni az erre a célra kifejlesztett 3D modellező programot és a Replication Knowledge System nyomtatóit. Elsajátíthatja, hogyan kell „megvágni” és kinyomtatni a modellező programban megkonstruált kellékeket. A 3D kreatív tollakkal térben lehet szabad kézzel tárgyakat „rajzolni”.

Robotikatábor

A gyerekek tapasztalat, életkor és érdeklődés alapján különböző szintű és képességű robotokat építhetnek. A táborozók elsősorban LEGO MindStorms EV3-eszközöket használnak a robotprogramozás és a kódolás alapjainak strukturált elsajátításához; párban vagy kis csoportokban bütykölnek – konzultáció mellett, ám jórészt önállóan. A kurzus elején próbapanelen is dolgozhatnak, majd rövidesen már a szoftveres és a hardveres oldal összehangolása következik, ami aztán kapcsolókkal és szenzorokkal vezérelt játékokban valósul meg. A legnépszerűbbek a robot-versenyfutás és a robotbirkózás.

Informatikai és programozótábor

A tábor informatikaszekciójának slágertémái évek óta a programozás, a képszerkesztés vagy a honlapkészítés. A tábor elején a gyerekek tudásszintjét rövid teszttel felmérik, s a táborozók ez alapján választanak maguknak csoportot. A programozáshoz a kezdők Scratchben tanulják az alapokat, a középhaladók és a haladók pedig C#-ban programoznak. Az első nap a programok beható megismerésével telik, aztán fokozatosan egyre komplexebb feladatokat oldanak meg az ifjú mérnökjelöltek.

Dróntábor

A dróntábor résztvevői megismerik a különböző szimulációs programok használatát; ez valódi modell-távirányító számítógépre csatlakoztatva zajlik. Szinte bármi szóba jöhet, ami összefügg drónokkal: BLDC és kefés motorok, fordulatszámszabályzók, STM32 alapú repülésvezérlők, a 2.4 GHz-es digitális rádióösszeköttetés elemei, 5.8 GHz-es analóg videóátvitel; CCD (Charge-coupled Device) és CMOS (Complementary metal–oxide–semiconductor), kamerák, kiegészítők, látószögek, OSD (On Screen Display), telemetriaadatok… Nem csak elméleti oktatás folyik: a táborozók működő, röptethető drónokat alkotnak és kezelnek a tábor végére.

Menü