Versenyeken tudtam használni az itt tanultakat

Kölyöknézet
PEOPLE TEAM tábor

„Nem voltam jobb táborban, mivel a PT a legtutibb” – Dominik nem ismer a PEOPLE TEAM táborainál szórakoztatóbb nyári gyerekprogram-sorozatot. A rutinos táborozót, aki eddig ötször fordult meg a PT-ben, a több tucat témafoglalkozás közül eddig az IT-s szekciók vonzották.

„Informatika- és robotikatáborokban voltam. Alapból érdekelnek ezek az irányok, de a tanárok NAGYON sokkal jobbá tették az élményeimet. Rengeteget tanultam, de csak jót, és olyat, amit hasznosítottam – például részt vettem versenyeken, amiken ez a tudás sokat segített. Iskolai foglalkozásokon vagy később, akár a munkahelyen is jól jöhetnek az itt tapasztaltak. Vagy ha hekkernek állok.

A legjobb program az esti csillagvizsgálat volt, de a PT-táborokban a többi ember a legerősebb vonzerő – olyan barátokat szereztem az évek alatt, akikkel még most is tartom a kapcsolatot, habár nem is élünk egy megyében (habár a fotótanáromról kiderült, hogy ugyanabban a városban lakik, mint én). Első alkalommal egyedül érkeztem Kecskemétre, de találtam haverokat, így a szüleim is megnyugodtak, mivel minden alkalommal órák hosszat számolok be az élményeimről. Úgy érzem, a PT-nek köszönhetően nyitottabbá váltam.

Az idők során kicsit változott a PT is: a legutóbb rácsodálkoztam, hogy mennyivel több program volt, illetve a csapatversenyek ötletesebbek lettek. A kollégiumi helyszíntől alapból nem vártam el sokat, viszont pozitívan csalódtam. Az épület a célnak megfelel, nem a szépsége számít, a környezet pedig klassz. Viszont a kiváló társaság mindent visz, ha ők nem lennének, nem derült volna ki, hogy a napernyő nem helyettesíti az esernyőt: egyik nap durván esett az eső, és a srácok úgy gondolták, egy napernyő majd megvédi őket a büféig – nem így történt, teljesen elázták, én pedig jót nevettem rajtuk magamban.

Biztosan megyek jövőre is, a szekció még rejtély, de a harmadik turnusra érkezem a barátaimmal, merthogy a PEOPLE TEAM honlapján már láthatók a turnusok időpontjai.” Sőt, azóta az is kiderült, hogy 2022-ben 17 témával várják a PT táborai a 7–17 éves gyerekeket. A jelentkezés néhány héten belül indul, érdemes miatta időnként felkeresni az alapítvány oldalát.

Menü