Miért szeretjük annyira az akadálypályákat?

Keverve
Ottalvós és napközis gyerektáborok a szabadban

Bár jellemzően a gyerekek is imádják az akadálypályákat, ebben a cikkben arról lesz szó, hogy mi, pedagógusok miért kedveljük őket. Miért elengedhetetlen kellékei minden tábornak és óvodai foglalkozásnak? A válasz egyszerű: miközben a gyermek jól szórakozik, egy jól megtervezett akadálypályával sokféle készségét is fejleszteni tudjuk. Így használhatod te is az akadálypályákat otthon.

Mozgásfejlesztés

Ez talán a legmagátólértetődőbb. Szinte minden pálya, ahol meghatározott helyre kell lépni, át kell mászni valamilyen úttorlaszon vagy épp el kell kerülni, hogy hozzáérjünk egy-egy objektumhoz, fejleszti a mozgást.

Néhány példa:

  • Helyezzünk újságpapírokat a padlóra – csak azokra szabad lépni!
  • Legyen útban egy asztal – át kell bújni alatta!
  • Feszítsünk ki egy hulahoppkarikát – át kell bújni rajta úgy, hogy nem mozdul meg!
  • Rajzolhatunk különféle ugróiskolákat is akadályként.

Térbeli tájékozódás

Kiemelt eleme a fejlődésnek óvodás korban, hiszen az olvasás és az írás tanulásánál is szüksége lesz rá a gyereknek, hogy térben és síkban is jól tájékozódjon. Ennek egyik feltétele, hogy ismerje az irányokat, aminek a gyakorlásához nem is kell más, csak egy akadálypálya.

Nem kell feltétlenül túl sok akadály, a lényeg, hogy az instrukciókkal gyakoroltassuk az irányokat, térbeli viszonyulásokat.

  • Menj el a kanapé mellett!
  • Mássz fel a székre!
  • Ugorj le a székről!
  • Bújj át az asztal alatt!
  • Menj előre a fotelig!
  • Kerüld meg a fotelt!
  • Sétálj vissza a kanapé mellé!

Finommozgások

A finommotorika jelentőségét talán felesleges is taglalni. Sok egyéb mellett az írás tanulásakor is nagy hangsúlyt kap a gyerek életében. És természetesen a kézügyességet is fejleszthetjük egy-egy akadálypályás feladattal.

  • Lehet olyan állomása a versenynek, ahol egy lavor vízből kell kupakokat kihalászni.
  • Lehet egy pakolászós állomás, ahol pl. építőkockákat kell megadott módon egymásra rakosgatni.
  • Lehet nehezítő körülménye egy akadálypályás rohangálásnak, ha végig egy tojást kell egyensúlyozni egy kanállal a kezünkben.

Számolás

Akadálypályákon gyakorolhatjuk a számolást is kisgyerekek esetében. Ha kiscsoportos ovisokról van szó, akkor már maga a szortírozás is kihívás lehet. Kérjük meg, hogy különböztesse meg például a nagyobb tárgyakat kisebbektől, az almákat a körtéktől, kék autókat és piros autókat, a karikákat a négyzetektől. Lehet az akadálypálya egyik állomásán az a feladat, hogy csak a krétával a betonra felrajzolt karikákba szabad belelépni, a négyzetekbe nem.

A nagyobbakkal pedig gyakorolhatjuk a mechanikus számolást. Lehet célbadobós feladata a pályának, ahol csak akkor mehet tovább a versenyző, ha tíz kislabdát bedobott egy vödörbe. Vagy felrajzolhatunk egy klasszikus ugróiskolát, ami közben természetesen számolniuk kell az ugrásokat.

Színek megkülönböztetése

Az előző bekezdésben utaltam már rá. Tökéletes lehet a színek tanulásához is az akadálypálya. Használhatunk színes papírlapokat akár a lakásban is, és instruálhatjuk a gyerkőcöt, hogy csak az egyik színűre léphet, a másikra nem.

Említettem már korábban a kupakok kihalászását vödörből mint állomásötletet. Ezt is fűszerezhetjük akár színek szerinti szortírozással.

Kommunikáció, csapatmunka

Csoportos foglalkozás esetén az akadálypálya sorversennyé alakul, ahol a csapat együtt nyer és együtt veszít. A gyerekek biztatják a csapattársaikat, próbálják kommunikációval segíteni az éppen aktív versenyzőt.

Rásegíthetünk erre, ha külön kérjük őket, hogy számolják együtt a vödörbe dobott labdákat, mondják közösen a csapattárssal az ugróiskolához tartozó mondókát stb.

Menü