Van-e intenzívebb érzés, mint amit egy nyári táborban élünk át? Igen, annak a megszervezése. Létezik olyan tábor, amely annyira jó, hogy nemcsak jelentkezőként, hanem a megcélzott korcsoportból kinőve, immáron aktív alakítóként is visszajárnak a táborlakók. És ez így természetes, hiszen lelkükben megőriznek egy darabot a gyermekkorból – ők igazán szerencsésnek mondhatók. Ezeket a fiatal szervezőket, akik évekkel ezelőtt még táborozóként vettek részt a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táboraiban, mókusoknak hívják, és büszkén viselik a nevet, mert egyet jelent az év legjobb programjával, a PT-vel.
Jó reggelt, Kecskemét!
Mi sarkallja arra a huszonéveseket, hogy 7–17 éves gyerekek mindennapjait koordinálják? Mondjuk, egy olyan tábor, amelynek ők is aktív résztvevői, és már-már barátként tekintenek a náluk néhány évvel fiatalabbakra. Egyszerre támogatják, segítik a diákokat, és mókáznak velük, ezért megeshet, hogy este együtt vizsgálják a csillagos eget, éjszaka ügyelnek a tábor biztonságosságára, másnap kora reggel pedig a szervezőknek segítenek többek között azzal, hogy kora reggel beszerzik a reggeli alapanyagait. A PEOPLE TEAM táboraiban turnusonként mintegy 500 gyerek fordul meg, elkél tehát a segítség a türelmes és jó fej mókusok részéről, akik mindig örömmel érkeznek az évek óta a Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégium területén megvalósuló PT-táborokba.
Három hét a jóból
A PT 1991 óta szervez nyári táborokat; a kezdeti, Balaton környéki turnusok helyszíne az évek során tevődött át az Alföldre. 2021-ben három egyhetes turnusra jelentkezhetsz, amennyiben nem vagy még 18 éves; ezek időpontja július 25–31., augusztus 1–7. és augusztus 8–14. A PT-ben mindig van mit csinálni, hiszen sok különböző érdeklődésű embert kell összefogni. A 11 témacsomag és közel 30 szekció között mindenki megtalálja a neki leginkább kedves foglalkozásokat, amelyekkel napközben (reggeltől kora délutánig) ellehet, később pedig kedvére választhat az óriási területen megvalósuló programok közül.
2021 legszuperebb gyerekbulija
A PEOPLE TEAM táboraiban úgy sajátítják el az új ismereteket a gyerekek, hogy nem poroszos oktatásban részesülnek. A tanárok és a mókusok csak néhány évvel idősebbek, ezért generációs különbségtől sem kell tartanod. A témacsomagokon belül szabad az átjárás, ha tehát a TECH + JÖVŐ csomagja fog meg, és informatikatáborba jössz, kipróbálhatod a programozást vagy a drónépítést, a logikatáborba jelentkezők pedig átruccanhatnak a játék- vagy a legótáborba a JÁTÉK + KALAND szekción belül. Délutánonként strandolhatsz, versenyezhetsz, beülhetsz a workshopokon elhangzottakat hallgatni, este pedig koncertre vagy egyéb mulatságra számíthatsz. Olyan ez, mint a karácsony, csak meleg lesz, úgyhogy hozz magaddal lenge ruhákat. A többiről a PT gondoskodik, legyen az étel (napi háromszori – ételallergiákat figyelembe vevő – étkezés mellett korlátlan zöldség- és gyümölcsfogyasztás, valamint büfé elérhető), szállás (bentlakásos, azaz ottalvós változatra is jelentkezhetsz a napközis mellett), orvosi ellátás és élményközpontú tanítás. Kattints ide, és legyél részese a PEOPLE TEAM új generációs táborainak!