Kütyük helyett tábor

Informatika

Tudod, hogy az információs társadalom fejlettsége – ebbe beletartozik az internet, a számítógépek, a telefon és a digitális műsorszórás is – mekkora hatással van egy ország versenyképességére? Többek között ennek hangsúlyozása érdekében nyilvánította az ENSZ május 17-ét az információs társadalom világnapjává 2006-ban. (Korábban egyébként ez a távközlés világnapja volt.)

Mindentudó internet

A világháló segítségével ma már minden elérhető közelségbe került. Száz évvel ezelőtt ki gondolta volna, hogy egyszer megvalósul az, hogy a hordozható telefonunkon keresztül nézzük egymást egy videóhívás keretén belül, sőt akár többen is bekapcsolódjanak ebbe? Vagy hogy teljes filmeket tudunk majd kecses számító- vagy táblagépünkről nézni? És hogy nem lesz olyan kérdés, amelynek ne lehetne néhány kattintás segítségével akár azonnal, kimozdulás nélkül utánajárni? A világ internethasználóinak száma folyamatosan növekszik, és ahol net van, ott a tudás – és a hatalom. No és a veszély lehetősége is: mivel ma már bármi nyilvánosságot kaphat, felelősségteljesen kell viseltetnünk aziránt, hogy kiről mit osztunk meg.

Ismerd meg, mi miért történik!

Habár az internetezés, a mobiltelefon-használat és a streamingszolgáltatók képesek lehetnek magukba szippantani, nem árt, ha tisztába kerülsz azzal, mi miért történik. És ehhez a világhálót sem kell kinyitnod: ha 7–17 éves vagy, gyere el a PEOPLE TEAM nyári táborába, a TECH + JÖVŐ szekcióba, amely a 2021-es három turnus alatt (július 25–31., augusztus 1–7. és augusztus 8–14. között) az alábbi témákkal vár: informatika, robotika és programozás, drónépítők és -pilóták, Te vagy a jövő, Így működik. Elhiszed, hogy létezik olyan program, aminek során eszedbe sem jut elővenni a mobilodat, mert annál sokkal érdekesebb dolgokat tapasztalhatsz? A PT nyári fesztiváltáborai pont ilyenek.

A táborozók kreatívan alkotnak

Mi lehet izgalmasabb a gyakorlatnál?

A PT szervezői tényleg úgy gondolják, hogy te magad van a jövő. A kezedbe helyezik az irányítást: te kérdezel, ők felelnek; megmutatják, hogyan építs rendszert vagy drónt, te megcsinálod, és jól fogd csinálni. Nemcsak a szüleid lesznek rád büszkék, de te magad is értékelni fogod a saját teljesítményedet – ki tudja, talán még a továbbtanulás kapuit is megnyitja előtted egy-egy ilyen egyhetes tábor. Jelentkezz ide kattintva, és csodálkozz rá, hogyan működik egy motor, mi történik akkor, ha kiadod az adataidat különböző weboldalaknak, és miért nem tudja meghatározni egy GPS azt, hogy hányadik emeleten tartózkodsz. Izgalmasabbnál izgalmasabb témák várnak!

Menü